Csongor napja van. | 2024.04.16

Mariano Rajoy visszautasította a spanyol király kormányalakítási felkérését

2016-01-23 08:03:00

 Mariano Rajoy visszautasította a spanyol király kormány alakítási felkérését - közölte a királyi ház közleményben péntek este miután VI. Fülöp négyszemközti megbeszélésen fogadta az ügyvezető miniszterelnököt, aki a december 20-i parlamenti választásokon győztes konzervatív Néppárt (PP) kormányfőjelöltje is egyben.

    "Pillanatnyilag nem vagyok abban a helyzetben, hogy megkapjam a többséget" - indokolta döntését a politikus nem sokkal a közlemény megjelenése után tartott madridi sajtótájékoztatóján.
    Mint mondta, délelőtt nyilvánvalóvá vált, hogy van egy másik kormányfőjelölt, akinek több támogatóra és kevesebb ellenszavazatra számíthat a parlamentben. "Nem lenne értelme elkezdeni a jelölésemet, miközben mások már tárgyalnak a kormányról" - jegyezte meg arra utalva, hogy a baloldali Podemos (Képesek vagyunk rá) nevű párt bejelentette: támogatja, hogy a szocialista párt (PSOE) vezetésével egy baloldali kormánykoalíció alakuljon.
    Mariano Rajoy fontosnak tartotta tisztázni, hogy továbbra is bízik abban, hogy kormányfővé válhat, és dolgozik azon, hogy támogatást szerezzen. Egyben úgy véli, amit a Néppárt ajánl, az a legjobb az ország számára.
    "Nem mondtam nemet megbízatásra. Közöltem, hogy nincs meg a kellő támogatásom. Adjunk időt és teret a párbeszédre Spanyolország és a spanyolok közös érdekében. Megéri, mert egy nagy ország vagyunk" - fogalmazott.
    VI. Fülöp a jövő héten ismét konzultációt kezd a parlament pártjainak vezetőivel egy új miniszterelnök-jelöltről.
    Pedro Sánchez, a szocialista párt főtitkára Mariano Rajoy előtt járt a királynál, és a találkozó után azt mondta: most még Rajoyon a sor, akinek joga és kötelessége is, hogy megpróbáljon kormányt alakítani, ám ha ez nem sikerül a PSOE, mint a második legnagyobb politikai erő a parlamentben, magára vállalja ennek felelősségét. 
    Spanyolországban még sosem fordult elő, hogy az uralkodó ne a választásokon győztes párt jelöltjét javasolja miniszterelnöknek, de ennyire bonyolult belpolitikai helyzetre sem volt még példa.
    A PP-nek 123 képviselője van a parlamentben, a PSOE-nak 90, a Podemosnak 69, a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középpártnak 40. A többi 28 mandátumon kisebb, főként nacionalista pártok osztoznak, akinek segítsége nélkül a baloldali pártok által felvázolt koalíció sem kerülhet hatalomra.
    Mariano Rajoy nagykoalíció létrehozását ajánlotta a szocialista pártnak és a Ciudadanosnak, amelyet mindketten elutasítottak. 
    A 350 fős spanyol parlamentben abszolút többségre, azaz 176 képviselő szavazatára van szüksége a miniszterelnök-jelöltnek, hogy elsőre megválasszák. Ha ez nem sikerül, a voksolást két nap múlva meg kell ismételni, ekkor már elég a szavazó képviselők egyszerű többségének támogatása is.
    Ha két hónap alatt nem választják meg az új miniszterelnököt, meg kell ismételni a parlamenti választásokat Spanyolországban. Ebben a két hónapban azonban a királynak lehetősége van újabb miniszterelnök-jelöltet ajánlani a parlamentnek.