Gedeon napja van. | 2024.03.28

FM: nem asszisztálnak természetvédelmi területek "lenyúlásához"

2016-01-22 17:45:00

"Még Gyurcsány Ferenc kedvéért sem asszisztálunk természetvédelmi területek lenyúlásához" - reagált a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a Demokratikus Koalíció (DK) alelnökének pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottakra.

    A DK szerint az állami földpályázatok több nyertese nem vehette birtokba Csongrád megyében az általa elnyert területet, ugyanis a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) nem kötött velük szerződést arra hivatkozva, hogy a földek Natura 2000-es területen fekszenek.
    Nagy-Huszein Tibor pénteki budapesti sajtótájékoztatóján bemutatott egy levelet, amelyben a földalapkezelő arról értesítette az egyik nyertest, hogy Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter nem írta alá a szerződést. Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, hogy éppen a miniszter döntött korábban a földek eladásáról.
     Az agrártárca a sajtótájékoztatón elhangzottakra reagálva közölte: sem törvénytelenséghez, sem a természetvédelmi területek lenyúlásához nem asszisztál, még Gyurcsány Ferenc pártja kedvéért sem.  
    Felháborítónak tartja ugyanakkor, hogy ugyanazok, akik kormányzásuk alatt külföldi spekulánsok és nagybirtokosok kezére játszották a magyar földet, ma is azt követelik, hogy a törvényeket megkerülve szabadon juthassanak földekhez.  
    A közlemény emlékeztet: "a törvény értelmében valamennyi Natura 2000 terület területek értékesítésére csak miniszteri hozzájárulással kerülhet sor, a törvénynek megfelelően az Nemzeti Földalapkezelő szervezet (NFA) a Földművelésügyi Minisztériummal minden esetben közösen megvizsgálja az adott terület értékesíthetőségét és amennyiben az természetvédelmi szempontok alapján nem volt javasolt, vagy még nem került elbírálásra, a miniszter nem járul hozzá."