Gedeon napja van. | 2024.03.28

A KDNP az I. világháborús hősökre való méltó megemlékezés érdekében nyújt be javaslatot

2016-01-22 12:55:00

 A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezi, hogy a jövőben a I. világháború magyar hőseiről méltó módon emlékezzenek meg  - mondta Rubovszky György, a kisebbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese pénteken, Budapesten.

    A KDNP az Emberi Méltóság Tanácsával közösen hajtott fejet az Országgyűlés épületében a magyar áldozatok előtt.
    Rubovszky György azt mondta: azt szeretnék, ha az olaszországi Doberdóban található emléktábla és magyar kápolna mellett a horvátországi Pulában lévő haditengerészeti temetőben is méltó módon állítanának emléket az I. világháború magyar hőseinek. 
    Ahhoz, hogy megértsük jelenünket és birtokba vehessük jövőnket, emlékeznünk kell a történelmünkre, hőseinkre, hogy példaként lássuk küzdelmüket, a hazáért hozott áldozataikat - fogalmazott Vejkey Imre frakcióvezető-helyettes.
    Hozzátette: a magyarság emlékezik, a nemzet ugyanis ezer év alatt megtanulta, hogy a szabadságról, a hazáról nem elég csak beszélni, azért harcolni kell a háborúban és tenni kell érte a békés hétköznapokban.
    Azt mondta, napjainknak is megvan a kihívása, a világ nagyhatalmai ma az I. világháborút úgy akarják elfeledtetni az emberekkel, hogy közben az abból származó békediktátumokat tekintik status quo-nak. Nekünk azonban nem szabad megfeledkezni arról a több mint hatszázezer magyar katonáról, akik elestek az I. világháborúban, sem pedig a trianoni békediktátumról - hangsúlyozta. 
    Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke felidézte közelmúltbeli pulai látogatásukat, amelynek során felkeresték az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészeti temetőjét, és megemlékeztek az ott nyugvó magyar hősökről. Rámutatott: a monarchia hadiflottája a világon a hatodik legerősebb volt, és a legénység húsz százaléka, 27 ezer katona, magyar volt. Hozzátette: a temetőben Ausztria, Németország, Olaszország és Horvátország közös emlékművet állított, Magyarország azonban ezt még nem tette meg, csupán egy kis tábla jelzi, hogy magyarok is nyugszanak itt.