Auguszta napja van. | 2024.03.29

Decemberben erősödött kissé az euróövezeti infláció

2016-01-19 12:17:00

 Az euróövezetben és az Európai Unióban kissé emelkedett  az infláció decemberben - közölte kedden az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. 

    Decemberben az egy évvel korábbihoz képest 0,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az euróövezetben, az infláció tehát kissé erősödött a novemberi 0,1 százalékhoz képest. Egy évvel korábban, 2014 decemberében még  évi 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak. 
    Az Európai Unióban decemberben 0,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak éves összehasonlításban a novemberi 0,1 százalékos emelkedés után. 2014 decemberében mínusz 0,1 százalék volt az éves fogyasztói árindex.
    2015 decemberében az Európai Unió 28 tagállamából 12-ben regisztráltak negatív éves fogyasztói árindexet. A legnagyobb csökkenés Bulgáriában (0,9 százalék), Romániában (0,7 százalék), illetve Cipruson és Szlovéniában (egyaránt 0,6 százalék) volt. 
    Az Eurostat adatai szerint éves fogyasztói árindex decemberben a legnagyobb mértékben Belgiumban emelkedet, 1,4 százalékkal, valamint Máltán 1,2 százalékkal, Ausztriában 1,1 százalékkal és Magyarországon 1,0 százalékkal.