Auguszta napja van. | 2024.03.29

Polgármester: nagy fejlesztések indulnak idén a XIII. kerületben

2016-01-19 11:30:00

Idén is nagy fejlesztéseket indítanak el a XIII. kerületben, folytatódik az ötéves Lendületben a XIII. kerület program - mondta Tóth József (MSZP) polgármester keddi sajtótájékoztatóján.

    Kiemelte: az idei az értékőrzés és a megújulás költségvetése, stabil, biztonságos, hatékony és hitelfelvétel nélküli büdzsét terveznek. A költségvetés főösszege évente 30 milliárd forint, ez öt év alatt 150 milliárd forintot jelent, ennek 20 százalékát akarják fejlesztésekre fordítani, vagyis nem illúzió kijelenteni, hogy a 2015-2019-es időszak alatt 30 milliárd forintot szánnak fejlesztésekre - közölte.
    A polgármester az idei évi tervek között említett közterületi fejlesztéseket, lakóházépítést és az intézményhálózat fejlesztését. Egyebek mellett közölte: a tervek szerint felújítják a Rákos-patak menti közparki területet, a Kassák Lajos utcában pihenőparkot alakítanak ki Papp László szobrával, a Kartács utcában 23 lakásos bérházat építenek, megkezdik a Láng Művelődési Központ felújítását, teljesen felújítják a Nővér utcai gyermekrendelőt és folytatják a Lehel Csarnok korszerűsítését.
    A polgármester kijelentette: a tervezett fejlesztésekhez rendelkezésekre állnak a források.
    Tóth József hangsúlyozta: az állam úgy kezeli az önkormányzatokat, mintha azok kiszolgáló szervezetei lennének, pedig az önkormányzatok az állampolgárokért vannak és nem az államért. Úgy látja, az új önkormányzati törvény azt a veszélyt hordozza, hogy az önkormányzati vagyon bármikor minden indoklás nélkül elvehető, a "csodaszernek" vélt feladat alapú finanszírozás pedig nem valósult meg, az önkormányzatok jelentős része jelentkezik plusz pénzért, mert nincs elég forrásuk a feladataik ellátásához.
    Arról is beszélt, hogy a kerület ma az esetek alig harmadában nyer pénzt pályázatokon, és "pofapénzre" sem számíthat, azaz például támogatásra azokból az önkormányzatoknak szánt forrásokból, amelyekről tavaly év végén döntött a kormány.
    Ugyanakkor a polgármester úgy vélte, a XIII. kerületnek erős a tőkevonzó képessége, versenyképessége, és fenntartható fejlődést jelent, hogy a magántőke jön a kerületbe. Ma is 700 lakás épül a kerületben, a növekvő gazdasági potenciál pedig növekvő foglalkoztatottságot is jelent - mondta.
    Emlékeztetett: miután az Országgyűlés 2015 nyarán fogadta el az idei költségvetést, az önkormányzat is mérlegelte, hogy érdemes-e nekik is a szokásosnál előbb elfogadni a büdzsét. Múlt héten ezt meg is tették, így előbb láthatnak hozzá a feladatok végrehajtásához, például előbb indíthatják el a közbeszerzéseket, és ez a lépés összességében a kiszámíthatóságot, valamint a biztonságot segíti - mutatott rá.