Auguszta napja van. | 2024.03.29

Döntőben a Mangalica és a Viharmadarak együttes

2016-01-18 19:34:54
A BOON és a XIXO egy tehetségkutató verseny keretében immáron 7. alkalommal invitálta színpadra a megye amatőr zenekarait. A verseny a XIXO és a Cseh Tamás Program támogatásával valósult meg és az “Öröm a zene” elnevezésű országos program borsodi elődöntője is egyben!
 
Mangalica együttes
 
A versenyzők elbírálása az előválogatáson a szakmai zsűri szavazatai alapján történt. A jelentkezők közül a zsűri öt zenekart juttatott tovább a január 9-i elődöntőn, köztük a térségünkhöz kötődő Viharmadarakat.
Ezen felül a legnagyobb megyei hírportálon egy szavazás keretében egy zenekart a közönség küldhetett tovább a döntőbe. A legtöbb közönségszavazatot az edelényi és miskolci tagokból verbuválódott Mangalica zenekar kapta.
A végső borsodi megmérettetés 2016. január 23-án, szombaton lesz a miskolci Helynekem söröző színpadán.
 
(címlapfotón a viharmadarak)