Emma napja van. | 2024.04.19

Az MSZP nem vesz részt az alkotmánybíró-jelölés folyamatában

2016-01-15 14:40:00

 Az MSZP nem jelöl alkotmánybírót, nem vesz részt a folyamatban és nem is támogatja azt - jelentette be pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján a szocialisták elnök-frakcióvezetője. Tóbiás József közölte, ehelyett olyan javaslatot nyújtanak be, amellyel garantálni szeretnék a testület függetlenségét és szakmaiságát.

    Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: az elmúlt években az Alkotmánybíróság (Ab) szakmai tekintélye jelentősen csökkent, a tagokat nagy mértékben pártpolitikai alapon választották ki. 
    Az MSZP törvényjavaslata helyre akarja állítani a testület szakmai és "politikától mentes" függetlenségét - mondta Tóbiás József.
    A szocialisták azt indítványozzák, hogy ezentúl az alkotmánybírák maguk választhassák meg az Ab elnökét; a testület létszámát 11 főben, az alkotmánybírói életkort pedig 70 évben maximalizálnák - ismertette. Összeférhetetlenségi szabályokat is bevezetnének, amelyek alapján a pártpolitikai tevékenység a jövőben kizáró oknak számítana.
    Az MSZP sem a kormány, sem az ellenzéki pártok részéről nem fogad el ultimátumot vagy diktátumot - felelte arra a kérdésre, hogy korábban Gyurcsány Ferenc, a DK, illetve Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke is azt kérte, hogy ne vegyenek részt a jelölésben. "Kevés az, hogy valaki a médiában mond egy nagyot", mert alternatívára van szükség - reagált a felvetésre. Hozzátette, a mostani folyamatban nincs értelme részt venni, egy új folyamat nyitányát lehet megteremteni. A Fidesz elveszítette a kétharmadát, ezért most "eljátsszák a nyilvánosság előtt, hogy ők nagyon szeretnének egyeztetni arról a rossz rendszerről, amit fenn akarnak tartani" - mondta.
    Más témára áttérve Tóbiás József bírálta, hogy miközben az egészségügy a "tönk szélén van" és tömegesek a felmondások, a kormány kancellárokat akar kinevezni a kórházakba, vagyis több millió forintot szánnak egy-egy "pártkatona" fizetésére.
    Nem újabb politikai kinevezettekre, hanem fizetésemelésre van szükség - szögezte le pártja álláspontját. Emlékeztetett, hogy az MSZP azt javasolta, 310 milliárd forintból hajtsanak végre egy átlagosan ötven százalékos fizetésemelést az ágazatban, 150 milliárdot pedig fordítsanak dologi kiadásokra.
    A szocialista párt vezetője arról is beszélt, hogy szerinte "fideszes belháború" zajlik Budapesten, ami veszélyezteti a főváros és az agglomeráció közösségi közlekedését. Az MSZP szerint a főváros és az agglomeráció közösségi közlekedése nem szétválasztható, a kormánynak pedig kötelessége támogatni azt - nyomatékosította véleményüket.
    Budai Bernadett pártszóvivő jelezte, hogy terveik szerint a jövőben minden pénteken sajtótájékoztatót tartanak majd az adott hét aktuális témáiról. Tapasztalataink szerint ugyanis a Fidesz egy "hazug Magyarországot ír le", ők viszont a "valódi Magyarországot" érintő problémákról akarnak beszélni - indokolt.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó