Gedeon napja van. | 2024.03.28

Balog Zoltán: nagyvállalatok munkát adhatnának a közfoglalkoztatottaknak, hátrányos helyzetűeknek

2016-01-14 11:51:34

 

Az emberi erőforrások minisztere szerint a társadalmi felelősségvállalást fontosnak tartó nagyvállalatok is adhatnának munkát azoknak, akik jelenleg közfoglalkoztatottként dolgoznak vagy a hátrányos helyzetű csoportokhoz tartoznak. Balog Zoltán erről egy a felzárkózást szolgáló tanácsadó, konzultációs testület megalakuló ülésén beszélt csütörtökön a Parlamentben.

 

    A miniszter mintegy ötven cégvezető előtt azt mondta, a kormány célja a fórum létrehozásával egyebek mellett az, hogy a nagyvállalatokat ösztönözze a hátrányos helyzetűek, köztük a romák, a megváltozott munkaképességűek, a fogyatékossággal élő emberek, továbbá a nők foglalkoztatására a versenyszférában.
    Közölte, ha a vállalatok társadalmi, szociális felelősségvállalási programjai és a kormány felzárkózási stratégiája között összhang van, akkor az javíthatja a cégek versenyképességét és eredményeit is.
    Arról is beszélt, a kormány szeretné elérni, hogy ne csak Budapest, hanem az ország más városai, térségei is vonzó munkaerőpiaci, befektetési célpontjai legyenek a vállalatoknak.
    Balog Zoltán azt mondta, mára a közfoglalkoztatás olyan vonzóvá vált bizonyos földrajzi és gazdasági területeken, hogy elvonja az alacsonyabb képzettségű munkaerőt a vállalkozások világából.
    Közölte, ezért 2016-ban olyan programokat dolgoznának ki, amelyek célja, hogy a közfoglalkoztatásból különféle motivációkkal megnyissák az utat a szabad munkaerőpiac világába. Hozzátette: a kormány ehhez a vállalatoknak olyan feltételeket kíván teremteni, hogy érdemes legyen alacsonyabb képzettségű, hátrányos helyzetű embereknek munkát adniuk.
    A miniszter arról is beszélt, olyan foglalkoztatási, képzési vagy oktatási programokat akarnak indítani, amelyek hatására a hátrányos helyzetűek hosszú távon is meg tudnának maradni a munka világában.
    Arra is felhívta fel a figyelmet, Magyarországon 25 éve nem volt olyan magas a foglalkoztatottak száma, mint ma, továbbá a munkanélküliségi ráta is 11 éves mélyponton van.
    Közölte, akik nem tudtak az oktatási rendszerben képességeiknek megfelelő képzést és munkát kapni, akik így "az út szélén maradtak", azokat is be akarják vonni a munka világába a vállalatok segítségével. Hozzátette: a kormánynak számos, a felzárkózást segítő, munkaképességet javító programja van, ezeket szeretnék összekapcsolni a vállalatok különféle projektjeivel.
    Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára "élő párbeszédre" hívott fel és azt hangoztatta, számítanak a vállalatok gazdaságpolitikai javaslataira, valamint legalább annyira a társadalompolitikai meglátásaikra is, és azokat szeretnék beépíteni a döntés-előkészítési folyamataikba.
    Az államtitkár közölte, a kormány célja az, hogy megtörje a hátrányos helyzetű emberek és családok életében a nyomor - generációkon átöröklődő - ördögi körét.
    A Felzárkózást Segítő Gazdasági Fórum mintegy félszáz magyarországi nagyvállalat részvételével alakult meg csütörtökön a Parlamentben; a testület célja, hogy a cégek sokszínű társadalmi felelősségvállalási programjait összehangolja a nemzeti társadalmi felzárkózási stratégia céljaival.
    Az alakuló ülésen napirendre vett dokumentum szerint a fórummal a kormány lehetőséget akar biztosítani arra, hogy a meghívott vállalatok javaslatokat fogalmazzanak meg a 2014 és 2020 közötti uniós időszakban kiírandó, a felzárkózást segítő programok szakmai tartalmára. A kormány célja, hogy a fenntartható gazdasági tevékenységet folytató vállalatokat ösztönözze a társadalmi felzárkózás folyamatának erősítésében.