Andrea napja van. | 2024.04.18

Ma harmadfokon folytatódik három vádlott büntetőpere a Kúrián

2016-01-12 07:06:46

 

Ma harmadfokon folytatódik a romagyilkosságok büntetőpere három, tényleges életfogytiglanra ítélt vádlott, Kiss Árpád, Kiss István és Pető Zsolt ügyében.

 

    Az elsőrendű vádlott, Kiss Árpád védője, Bérdi Zsolt szerint ítélet is várható.
    Az ügyvéd korábban az MTI-nek azt mondta, a Kúriának két nagy feladata lesz: egyrészt meg kell állapítania, helytálló-e, hogy másodfokon bűnösnek mondták ki az érintett vádlottakat a besenyszögi rablással kapcsolatban egy olyan bűncselekményben, amelyben az elsőfokú bíróság nem állapította meg bűnösségüket. A másik nagy feladata, hogy megnézze, az első- és a másodfokú eljárásban történt-e olyan eljárási szabálysértés, amely miatt az egész ügy tárgyalását újra kell kezdeni - tette hozzá akkor Bérdi Zsolt.
    A Fővárosi Ítélőtábla 2015. május 8-án kihirdetett másodfokú döntése nyomán csak a negyedrendű vádlott, Csontos István ügyében emelkedett jogerőre a korábban első fokon kiszabott büntetés, 13 év fegyház.
    Az első-, a másod- és a harmadrendű vádlott esetében megnyílt a lehetőség a fellebbezésre az említettek - azaz a személyi szabadság megsértésben is megállapított bűnösség - miatt. A három vádlott és védőik rögtön fellebbeztek, így ügyükben nem jogerős az ítélőtábla másodfokú döntése.