Auguszta napja van. | 2024.03.29

Bírósági ítélet kötelezi Marosvásárhely polgármesterét, hogy engedélyezze az SZNT felvonulását

2016-01-11 19:22:00

Bírósági ítélet kötelezi Marosvásárhely polgármesterét, hogy engedélyezze a Székely Nemzeti Tanácsnak (SZNT) a március 10-re tervezett marosvásárhelyi felvonulását - közölte hétfőn az SZNT. 

    A tanács nevében eljáró Siculitas egyesület 2015 februárjában jelentette be a polgármesteri hivatalnál a Székely Szabadság Napján 2016-ban és 2017-ben tervezett felvonulásokat. A korai bejelentéssel annak próbálta elejét venni, hogy a felvonulás útvonalán tartandó más rendezvények miatt tiltsa be a hivatal a felvonulást, amint azt 2015-ben tette. 
     A polgármesteri hivatal elhárította a 2016-os felvonulásra előterjesztett kérés elbírálását, a 2017-est pedig válasz nélkül hagyta. Valentin Bretfelean helyi rendőrfőnök, a tömegrendezvények bejelentéseit véleményező városházi bizottság elnöke azt nyilatkozta, hogy ilyen távoli időpontokra nem adhattak ki engedélyt, hiszen változhatnak még addig a közrend biztosításának a körülményei. 
    Az SZNT nevében eljáró Siculitas egyesület a véleményezést elhárító irat értelmezését kérte a közigazgatási bíróságtól. Ebben a perben született az alapfokú ítélet. Izsák Balázs az MTI-nek elmondta: készülnek a március 10-i marosvásárhelyi felvonulásra, és a polgármesteri hivatalnál tavaly iktatott előzetes bejelentés szerint járnak el. 
    A Székely szabadság napja elnevezésű rendezvényen az SZNT az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10-én kivégzett három vezetője - Török János, Gálfi Mihály és Horváth Károly - marosvásárhelyi emlékoszlopánál szervez 2004 óta megemlékezést. A 2013-as és 2014-es rendezvény felvonulással és a romániai régiók kialakítására vonatkozó romániai kormányzati elképzelések elleni tiltakozással végződött. A szervezők becslése szerint mind a 2013-as, mind a polgármester által betiltott 2014-es felvonuláson tízezrek vettek részt. A polgármesteri hivatal tiltása után az SZNT 2015-ben nem szervezett tömegrendezvényt Marosvásárhelyen a Székely Szabadság Napján.