Emma napja van. | 2024.04.19

Financial Times: évtizedek óta a legrosszabb globális tőzsdei évkezdet

2016-01-09 14:20:00

Évtizedek óta nem kezdődött olyan rosszul a tőzsdei év, mint az idén, amikor már az első kereskedési hét ezermilliárdos veszteségeket hozott, elsősorban a kínai piaci felfordulás miatt - írta szombati összegzésében a Financial Times.
 A londoni gazdasági napilap kimutatása szerint a több mint hétezer globális vállalat részvényárfolyamaiból képzett FTSE All-World Index az idei első héten 5,6 százalékot zuhant, ez 2300 milliárd dollárt meghaladó piaci értékveszteségnek felel meg.
    A lap szerint ez volt a legrosszabb ötnapos kereskedési évkezdet 1994 óta, azt követően, hogy ezt az indexet jelenlegi formájában kialakították.
    A Financial Times kiemeli, hogy a széles merítésű amerikai S&P 500-as tőzsdeindex is 5 százalék körüli veszteséggel zárta az első hetet; ez a második legrosszabb évkezdet volt ennek az indexnek a történetében.
    A lap idéz több alapkezelőt, akiknek egyöntetű véleménye szerint mindez az utolsó - ezúttal a feltörekvő térségben összpontosuló - szakasza lehet annak háromfázisú válságsorozatnak, amely 2007-ben kezdődött az amerikai hitelpiaci válsággal és 2010-es évek elején folytatódott az euróövezeti válsággal.
    A kínai gazdaságból eredő globális kockázatokra nagy londoni befektetési és elemzőházak is felhívták már a figyelmet.
    A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) európai, amerikai és japán intézményi befektetők körében elvégzett éves felmérése azt mutatta ki, hogy a vizsgálatba bevont, hosszú távra tervező intézményi végbefektetői kör legnagyobb egyéni csoportja - 28 százaléka - a kínai gazdaság esetleges kemény landolását sorolta a 2016-ra szóló globális kockázati lista első helyére.
    Ugyanezt mutatta ki a City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays legfrissebb negyedéves felmérése is, amely szerint a cég globális ügyfélkörébe tartozó intézményi befektetők a következő tizenkét hónap fő világgazdasági kockázatának a kínai gazdaság megtorpanását tartják.