Gedeon napja van. | 2024.03.28

FM: már Pápáról és Szegedről is szállíthatnak sertéshúst Kínába 

2016-01-08 08:52:27

Megkezdheti a hústermékek kínai exportját a Pick Szeged Zrt. és a Pápai Hús Kft., miután 2015. december 31-én a Kínai Népköztársaság Minőségellenőrzési és Karanténozási Hivatalának (AQSIQ) honlapján is közzétették a két vállalat jogosultságát - közölte a Földművelésügyi Minisztérium pénteken az MTI-vel.

    A Kínai Népköztársaság Tanúsítási és Akkreditációs Hivatala (CNCA) már tavaly ősszel megadta az engedélyt a két cég számára, a szállítások tényleges megkezdéséhez azonban szükséges volt a jogosultságok mostani közzététele.
    A két vállalkozás együttesen öt üzeme exportálhat Kínába fagyasztott sertéshúst. Az engedély  a sertés minden emberi fogyasztásra alkalmas részére vonatkozik a gyomor és a belek kivételével.
    A tárca közleménye szerint a hazai sertéshús ágazatban Kína a negyedik legjelentősebb felvásárló. 2015 szeptemberéig több mint 10 ezer tonna terméket exportáltak a magyar előállítók, és a mostani döntéssel ez a mennyiség még tovább emelkedhet.
    Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa tavaly október 1-jén jelentette be, hogy a Pick és a Pápa Hús megkapta a CNCA engedélyét. 
    A miniszteri biztos akkor azt közölte, hogy az első fagyasztott sertéshús szállítmány 2014 novemberében indult Magyarországról Kínába, azóta is folyamatosan jelentős, havi 120-130 konténer (mintegy 3000-3200 tonna) áru érkezik az ázsiai országba. Beszélt arról is, hogy a kínai piac éppen azokat a termékeket keresi, amelyek az európai piacon csak korlátozottan eladhatóak, ilyen például a köröm, a fül, a fej és a császárhús. Ezen termékek árai a kínai piacon nagyon magasak, és a jó minőségű magyar termékek keresettek.

gjé gte