Emma napja van. | 2024.04.19

Emmi: hatvannégy orvos nyert a praxispályázaton

2016-01-05 08:42:57

 

Nyolcvanegy pályázatot nyújtottak be az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által meghirdetett háziorvosi letelepedési, illetve praxisvásárlási program keretében, a pályázók közül hatvannégyen kötötték meg a támogatáshoz szükséges szerződést még az év vége előtt.

 

    Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében emlékeztetett: a szerződésben az orvosok vállalták, hogy az adott praxisban legalább négy éven keresztül önálló orvosi tevékenységet végeznek. 
    Az összesen 471,6 millió forint értékű támogatást az OEP a múlt év végén átutalta - írták.
    Az államtitkárság kitért arra, hogy az "Egészséges Magyarország 2014-2020" egészségügyi ágazati stratégia egyik kiemelt eleme az alapellátás megerősítése, hiszen a jól működő egészségügyi rendszer elengedhetetlen feltétele az erős alapellátás. Hozzátették: a tavaly nyáron elfogadott alapellátási törvény az alapellátás prevenciós célú megerősítésének támogatása mellett annak kapuőri szerepét is növelni kívánja.
    Az alapellátási rendszer hatékonyságának növelése érdekében hirdették meg tavaly július 30-án a letelepedési, illetve praxisvásárlási programot, a pályázatokat október 31-éig várták.
    Az államtitkárság közölte továbbá, hogy a betöltetlen háziorvosi praxisok betöltését segítő támogatás fedezetét az idei költségvetés is tartalmazza, így ebben az évben is lehetőség nyílik pályázat meghirdetésére.
    Az MTI úgy tudja, hogy a többi között Borsod-Abaúj-Zemplén megyében hat, Heves, Vas és Pest megyében öt-öt, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Bács-Kiskun megyében kettő-kettő, Békés és Csongrád megyében négy-négy pályázóval kötötték meg a támogatási szerződést.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó