Gedeon napja van. | 2024.03.28

Idén több szemetet szedtek össze a fővárosi szilveszterezés után

2016-01-01 18:05:00

 Tavalyhoz képest idén másfélszer annyi szemetet szedtek össze szilveszter után Budapest utcáin - hangzott el az M1 aktuális csatorna péntek délutáni Híradójában.

    Az M1 tudósítója Dorogi Gabriellának, a Fővárosi Közterület-Fenntartó Nonprofit Zrt. szóvivőjének tájékoztatása alapján elmondta: tavaly 100, most viszont 150 tonna szemetet szállítottak el a fővárosi közterületekről. 
    Korábban az FKF MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: január elsején reggel 6 órakor kezdik meg kézi és gépi erővel a takarítást. 
    Péntek reggel Dorogi Gabriella az M1-nek elmondta: péntek lévén a szokásos munkarend szerint is dolgoznak a közterület-fenntartók. Ennek nyomán 300 autó járja a főváros utcáit, s gyűjti a szelektív és a kommunális hulladékot. Emellett további 330 ember azon dolgozott, hogy óévbúcsúztatás, újévköszöntés után megtisztítsák Budapest utcáit - kiemelten a különböző közterületi bulihelyszíneket és azok környékét, valamint az aluljárókat, a kis és nagykörutat, az Andrássy utat.
    AZ FKF dolgozói délutánra fejezték be a fővárosban az újévi takarítást.