Andrea napja van. | 2024.04.18

Német pénzügyminiszter: az uniós országok jövőre felismerik, hogy csak együtt tudják megoldani a menekültválságot

2015-12-27 16:24:47

 Az Európai Unió tagállamai 2016-ban majd belátják, hogy csak közösen tudják megoldani a menekültválságot - mondta a német pénzügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban, amelyben hangsúlyozta, hogy a kelet-európai tagországoknak is be kell fogadniuk menekülteket, de kevesebbet, mint Németország.

    Wolfgang Schäuble a Bild am Sonntag című lapban megjelent interjúban kiemelte, hogy a szolidaritást nem lehet "egymás szidalmazásával" biztosítani, és az is "fontos előrelépés", hogy "végre valamennyi tagállam megértette" az uniós külső határ biztosításának fontosságát.
    A "következő évre az az előrejelzésem, hogy Európában érvényesül majd a felismerés, hogy csak együtt tudunk megbirkózni a menekültválsággal" - tette hozzá.
    Felidézte, hogy a kilencvenes évek elején - a délszláv háború kitörése idején, amikor a legutóbbi nagy menekülthullám elérte Németországot - a frissen újraegyesített ország keleti részén, a volt NDK területén fekvő tartományok nem akartak menekültetek befogadni, és arra hivatkoztak, hogy a lakosságnak nincsenek tapasztalatai külföldiekkel. 
    Wolfgang Schäuble elmondta, hogy ebben a helyzetben szövetségi belügyminiszterként úgy döntött, hogy az új tartományok nem kaphatnak mentességet, nekik is be kell fogadniuk menekülteket, de "százalékosan kevesebbet", mint a nyugati tartományok, hogy a lakosság hozzászokjon a külföldiek jelenlétéhez.
    Mindez "a mai viszonyokra áthelyezve azt jelenti, hogy a kelet-európai országoknak is be kell fogadniuk menekülteket, de kevesebbet, mint Németország" - mondta a miniszter.
    A közös megoldás azzal is jár, hogy a külpolitikában és a biztonságpolitikában több feladat hárul Németországra, "mint amennyit talán szeretnénk", de tudomásul kell venni, hogy jelentősebb európai közreműködés nélkül nem lehet stabilizálni a közel-, és a közép-keleti térséget és Afrikát - tette hozzá Wolfgang Schäuble.
    Kiemelte, hogy fokozatosan össze kell kapcsolni az uniós tagországok kül- és biztonságpolitikáját, és meg kell célozni egy "közös európai hadsereg" kialakítását. A "nemzeti hadseregekre" fordított forrásokat "közösen sokkal hatékonyabban lehet felhasználni" - jegyezte meg.
    A menekültválság németországi kezeléséről szólva hangsúlyozta, hogy komolyan kell venni a lakosság aggodalmait, ugyanakkor ha sikeres az integráció, "középtávon sok szempontból jót tesz nekünk" a menekültek jelenléte. 
    A válság ugyanis megmutatta a "németek hihetetlen segítőkészségét", és minden segítő megtapasztalhatta, hogy szükség van rá. Továbbá a menekültek a munkaerőpiacon segítenek ellensúlyozni a társadalom elöregedését, és hozzásegítik az Európai Uniót a továbbfejlődéshez. "Egész Európa megerősödve kerül majd ki ebből a válságból" - mondta Wolfgang Schäuble.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány