Gedeon napja van. | 2024.03.28

Jó gyakorlatok Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből (VIDEÓVAL)

2015-12-19 09:56:13

Jó gyakorlatokat mutattak be december tizennyolcadikán, a megyeházán tartott tanácskozáson. A meghívott polgármesterek megismerkedhettek a 2007 - 2013 közötti időszakból származó, uniós finanszírozású, sikeresen működő projektekkel.

A tanácskozást Török Dezső a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnöke nyitotta meg. Török Dezső elmondta, a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) 248 millió forintos támogatásával megvalósuló programsorozat része a mai konferencia.


- Végigbeszéltük a 2007 -2013 közötti uniós fejlesztési ciklus időszakának jó gyakorlatait. A résztvevők videofilmekből, a projektvezetők és menedzserek előadásaiból megismerhették azokat a sikeres projekteket, amelyeket az önkormányzatok valósítottak meg ebben az időszakban. Az érdeklődők betekintést nyerhettek a tervezésbe, a megvalósításba, a menedzselésbe és a projekt sikeres lezárásába, valamint ötleteket meríthettek az elhangzottakból - összegzett a megyei közgyűlés elnöke.

Török Dezső megnyitja a konferenciát (A képre kattintva képtár nyílik.)

A bemutatott jó gyakorlatok elsősorban a humánerőforrás fejlesztéséhez kapcsolódtak, és a térségek közötti egyenlőtlenségek felszámolását segítik elő.
Siposné Horváth Andrea, Mezőcsát polgármestere, a Járóbeteg szakellátás fejlesztése a Mezőcsáti Kistérségben címmel tartott előadásából megtudhattuk, a korszerű egészségügyi intézmény szolgáltatásai nagyban javították a dél-borsodiak életminőségét.

Kormos Krisztián a borsodnádasdi fejlesztésekről és a Molnár-kalácsról tartott előadást (A képre kattintva képtár nyílik.)

Kormos Krisztián, Borsodnádasd polgármestere a Molnárkalács-ház működését mutatta be, de beszélt a városban történt fejlesztésekről is.

Konyor Judit, a gyermekszegénység felszámolásáról tartott előadást (A képre kattintva képtár nyílik.)

A gyermekszegénység felszámolását célzó komplex program megvalósulásáról számolt be az edelényi térségből Nagyné Sándor Edina, az encsi térségből Konyor Judit.

Takács Tamás Péter az Abaújvárt, Kenyheccel összekötő híd projektvezetője (A képre kattintva képtár nyílik.)

A konferencia külön érdekessége volt a határmenti együttműködés bemutatása. Takács Péter Tamás az Abaújvárt – Kenyheccel összekötő híd projektvezetője beszélt a híd építésének történetéről és a térségre gyakorolt, elsősorban a munkanélküliség csökkentésének hatásairól. 

- A mai konferencián véleményekkel és tapasztalatokkal ismerkedhetnek meg a résztvevők. Ez egyfajta segítségnyújtás a 2020-ig tartó uniós programozási időszakban megvalósuló, uniós finanszírozású, sikeres projekt tervezéséhez és lebonyolításához – véli a projektmenedzser.