Gedeon napja van. | 2024.03.28

Közbiztonság-polgárőrség Túrós András: eredményesen működött a polgárőrség 2015-ben

2015-12-18 12:15:11

 

Sikeres évet zár a polgárőrség 2015-ben, az országban rend és kiegyensúlyozott közbiztonság van - jelentette ki az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke az OPSZ pénteki, Budapesten megtartott évértékelő tanácskozásán.

    Különösen eredményesen kezelte a szervezet a migránskrízist, és emberfeletti munkát végeztek a polgárőrök az ország védelmében - közölte Túrós András.
    Közel 55 ezer polgárőr működik országszerte, akik 7,5 millió szolgálati órát teljesítettek. Különösen örvendetes, hogy év közben 5 ezerrel nőt a polgárőrök száma - tette hozzá.
    A vezető elmondta, hogy országszerte 2005 polgárőr-egyesület működik, ami 49-el több, mint az elmúlt évben. Ugyanakkor megkezdődött 300 ifjú polgárőr képzése is.
    A kormányzat is elismeri tevékenységüket, amit az is mutat, hogy 1,05 milliárd forinttal támogatta a szervezet működését, 427 új autót, továbbá motorokat és kerékpárokat bocsátott rendelkezésünkre - sorolta Túrós András.
    Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy a Polgárőrség jelentős mértékben kivette részét a migránsválság kezeléséből.
    Külön elismerést érdemel, hogy szabadidejük terhére végzik ezt a tevékenységet - tette hozzá.
    Ugyanakkor egyre szakszerűbb a működésük, mert a Nemzetvédelmi Egyetemen külön oktatást szerveznek a részükre - mondta a politikus.
    Takács Tibor, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója elmondta: a polgárőrségnek is köszönhető, hogy idén először 300 ezer alá csökkent a regisztrált bűncselekmények száma, és 54 százalékosra nőtt a felderítési arány.
    Hozzáfűzte, hogy az ORFK az idén 50 millió forinttal támogatta az OPSZ tevékenységét, és jövőre is ennyi pénzt biztosít erre.
    Károlyi László, a Magyar Posta biztonsági főigazgatója ugyancsak arról számolt be, hogy a két szervezet között létrejött együttműködési megállapodás nyomán 25 millió forint támogatást nyújtanak az OPSZ-nek.
    Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) sajtófőnöke úgy vélekedetett, hogy a polgárőrök jelentős mértékben hozzájárultak a labdarúgó-mérkőzések biztosításához, ezért 2016-ban az MLSZ 6 millió forinttal segíti tevékenységüket.
    Az ünnepség végén kitüntetések, elismerések átadására került sor.