Auguszta napja van. | 2024.03.29

Bűnügy-emberölés Lezárult a nyomozás az 1998-as domaszéki taxisgyilkosság ügyében

2015-12-18 10:12:27

 

Befejezte a rendőrség a nyomozást az ellen a 39 éves balatonmáriafürdői férfi ellen, aki a megalapozott gyanú szerint 1998 szeptemberében Domaszéken megölt egy taxisofőrt - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.

    Szabó Szilvia emlékeztetett, a rendőrség emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki 1998 szeptemberében Domaszék mellett megölt egy taxisofőrt. Az elkövető kilétét akkor nem sikerült felderíteni.
    A bűncselekmény elkövetése után 16 és fél évvel jutottak a nyomozók olyan adatok birtokába, amelyek alapján európai elfogatóparancsot bocsátottak ki a 39 éves balatonmáriafürdői T. Roland ellen. A magyar rendőrök információi alapján a férfit a német hatóságok 2015. április 23-án fogták el, majd átadták Magyarországnak - tudatta a szóvivő.
    A férfi kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését. A rendőrség befejezte a nyomozást, és vádemelési javaslattal megküldte az ügy iratait az ügyészségnek.
    1998. szeptember 15-én éjszaka egy 39 éves szegedi taxis a Szegedi Rádiótaxi diszpécserének utasítására vett fel utasokat. Járművét másnap kora reggel találták meg a Tolna megyei Bonyhád és Cikó településeket összekötő úttól mintegy kétszáz méterre, a Határ-patak partján elhagyottan.
    A férfit eltűntként keresték, a nyomravezetőnek 100 ezer forintot ajánlottak föl. A rendőrség az ügyben - a beszerzett adatok, információk, valamint a gépkocsiban rögzített nyomok alapján - október 5-én rendelt el nyomozást emberölés alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Az áldozat holttestét október 9-én találták meg a Csongrád megyei Domaszék határában, az 55-ös úttól egy kilométerre, egy kukoricásban.