Gedeon napja van. | 2024.03.28

Újabb tizenegy kutató vehetett át Gábor Dénes-díjat az Országházban

2015-12-17 14:20:16

 

Újabb tizenegy tudós, kutató, fejlesztő, feltaláló és oktató vehetett át kimagasló teljesítményéért Gábor Dénes-díjat csütörtökön az Országházban.

    "A mérnöki tudomány felhasználásában az Önök jóvoltából jobbak tudunk lenni másoknál, és ez erősíti nemcsak önbecsülésünket, hanem közösségi érdekeink érvényesítését" -  méltatta a díjazottakat Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki egyúttal emlékeztetett: a fizikai Nobel-díjas Gábor Dénes pályájának markáns része volt az emberért, a természetért és a társadalomért való felelős aggodalom, a folyamatos fejlődés fenntarthatóságának kritikája, és az ennek megfelelő útkeresés is.
    Hozzátette: a mai világban felmerülő globális problémák megoldásához helyénvaló válaszok megfogalmazásához a politikusok, a tudósok és a civil társadalom összefogására van szükség.
    "Noha napjainkban a tudomány és kutatás eszközei globálisak és hatásai nemzetközi szinten bontakoznak ki, de a mellőzhetetlen alkotói géniusz mindig lokális, azaz nemzeti tehetségbe ágyazott" - hangsúlyozta, kiemelve, hogy ezért valamennyiünk feladata a közös jövő "feltalálása és megteremtése".
    Gyulai József, az elismerést odaítélő kuratórium elnöke arról beszélt, hogy a Gábor Dénes-díjátadó a "magyar mérnöki munka ünnepe".
    Hangsúlyozta: a 20. század eltörölte a fizikai és a kémia közti határokat, a 21. században pedig a fizikai és kémia biológiával közös határinak elmosódása várható. Hatalmas nemzeti büszkeségre ad okot, hogy ebből a folyamatból a magyar tudósok is kiveszik a részüket.
    A kuratórium döntése alapján a Gábor Dénes-díj külhoni fokozatában részesült Kiss László István Kanadában élő gépészmérnök a magyar tudomány és kultúra nemzetközi elismertetésében nyújtott kiemelkedő tevékenységéért, a komplex kutatási szemlélettel végzett, több kontinensen eredményesen alkalmazott multi-diszciplináris fejlesztési eredményeiért.
    Gábor Dénes-díjat kapott Kistelegdi István építészmérnök, a Pécsi Tudományegyetem tanára úttörő jellegű, a tudományos, kutatói, oktatói és építészeti esztétikai értékrendet egyben tükröző új oktatási szemlélet kialakításáért, és annak sikeres bevezetéséért a magyar felsőoktatásba.
    Merkely Béla Péter szakorvost, a Semmelweis Egyetem Klinikai Központjának elnökét az eltérő tünetekkel jelentkező szívelégtelenségek hatékony kezelését szolgáló eljárások kifejlesztésében végzett alkotó közreműködéséért tüntették ki.
    Szintén elismerést kapott Charaf Hassan villamosmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) docense az infokommunikációs ipar igényeit kielégítő, általa létrehozott és irányított szoftverfejlesztő szakmai műhely eredményeiért.
    Kazi Károly villamosmérnök, a BHE Bonn Hungary Elektronikai Kft. ügyvezetője a magyar elektronikai ipar fejlesztésében végzett sokirányú szakmai- és társadalmi tevékenységéért vehetett át kitüntetést.
    Mészáros Csaba villamosmérnököt a magyar kutató-fejlesztő és gyártó-termelő kapacitások fejlesztésében végzett sikeres innovatív szervezői tevékenységéért, valamint a több országban is sikeres Evopro Holding Zrt. vállalat létrehozásáért díjazták.
    Hangody László orvost, akadémikust, a Semmelweis Egyetem tanárát a porckopással járó degeneratív ízületi elváltozások csökkentését, valamint gyógyítását szolgáló eljárások és eszközök fejlesztésében nyújtott alkotó tevékenységéért, és azok rutinszerű alkalmazásáért tüntette ki a kuratórium.
    Elismerést kapott Lacza Zsombor ortopéd-traumatológus is az emberi szövetekhez teljes körűen alkalmazkodó, hosszú távon tökéletesen átépülő és az elveszett csontmennyiség helyére új, az eredetivel funkcionálisan azonos szövet létrehozását lehetővé tevő BoneAlbumin technológia kifejlesztésért és elterjesztéséért.
    Ginsztler János gépészmérnököt, a Magyar Mérnökakadémia ügyvezető elnökét a Novofer Alapítvány kuratóriumi tagjaként négy cikluson keresztül folytatott áldozatos tevékenységéért díjazták In Memoriam Gábor Dénes-díjjal.
    Emellett Gábor Dénes Életmű Díjban részesült a kuratórium döntése alapján Mesterházy Ákos agrármérnök, a szegedi Gabonakutató Közhasznú Kft. kutató professzora és tudományos tanácsadója a magyarországi növénynemesítés, ezen belül a rezisztencia nemesítés, valamint a mikotoxin kutatásával elért, nemzetközi szinten is elismert, több mint négy évtizeden átívelő munkásságáért.
    Szintén életműdíjat kapott Varjú György villamosmérnök, a BME professor emeritusa is, több mint öt évtizede folytatott áldozatos felsőoktatási és kutatási tevékenységéért.
    A Gábor Dénes Tudományos Diákköri ösztöndíjban idén Várszegi Kristóf, a BME hallgatója részesült a Kézmozgatási szándék detektálása EEG-jel alapján című kutatásáért.
    Az elismeréseket Kövér László és Gyulai József mellett Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztérium államtitkára, V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke, Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnöke és Józsa János, a BME rektora adta át.
    A Gábor Dénes-díjat 1989-ben alapította a Novofer Alapítvány a műszaki-szellemi alkotások, a mérnöki munka, a technológiai fejlesztés terén nyújtott kiemelkedő teljesítmények elismerésére. A 27. alkalommal kiosztott díjban eddig 203-an részesültek az IT-távközlés, a gépipar, az energetika, a vegyészet és a gyógyszeripar, a mezőgazdaság és a biotechnológia, valamint az üzleti menedzsment és az oktatás területéről.