Emma napja van. | 2024.04.19

Izrael-antiszemitizmus A Zsidó Világkongresszus elnöke üdvözölte Orbán döntését a Hóman-szobor ügyében

2015-12-17 13:14:12

 

Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke üdvözölte Orbán Viktor magyar miniszterelnök azon állásfoglalását, amely szerint nem támogatják adófizetők pénzéből, hogy Hóman Bálintnak, a Horthy-korszak oktatás- és vallásügyi miniszterének szobrot állítsanak Székesfehérváron.

    "Nagyon későn jöttek Orbán (Viktor) miniszterelnök egyértelmű kijelentései ebben az ügyben, de mindenképpen üdvözlendők. Köszönöm neki, hogy egyértelművé tette a magyar kormány álláspontját: nem jár tisztelet azoknak, akik előkészítették a hatszázezer magyar zsidó ellen a náci Németország által 1944-ben elkövetett tömeggyilkossághoz" - írta Lauder a Zsidó Világkongresszus honlapján megjelent, szerdai keltezésű közleményében.
    Az adófizetők, köztük a több mint százezer magyar zsidó megcsúfolása lett volna, ha hozzájárultak volna egy olyan ember szobrának állításához, aki nemcsak hogy gyűlölte a zsidókat, de aktívan segítette is üldöztetésüket" - közölte a Zsidó Világkongresszus elnöke, kiemelve, hogy a "szobor kifejezetten sérti a holokauszt magyar áldozatait".
    Lauder ezzel a magyar miniszterelnök hétfői kijelentésére reagált. Orbán Viktor a parlamentben azt mondta, nem támogatható az alkotmány szerint Magyarország szuverenitásának elvesztésekor hatalmon lévő politikai vezetőnek történő szoborállítás.
    A Zsidó Világkongresszus vezetője üdvözölte továbbá, hogy Orbán Viktor jelezte azt is: a fentiek miatt nem fog támogatni Horthy Miklósnak történő szoborállítást sem.
    Júliusban és december elején Ronald Lauder arra szólította fel Orbán Viktort, hogy avatkozzon közbe, ne engedje, hogy közpénzekből emeljenek szobrot Hóman Bálintnak.
    A Zsidó Világkongresszus elnöke egyúttal köszönetet mondott az Egyesült Államok kormányának, és különösen Ira Formannak, az antiszemitizmus elleni harc különmegbízottjának is a szobor ellenzéséért.
    "Ira Forman Magyarországon járt az utóbbi napokban, és világosan felszólalt a szoborral szemben. Szeretném megköszönni neki, valamint John Kerry külügyminiszternek, hogy felvetették a kérdést a magyar hatóságoknál. Erőfeszítéseik nem voltak hiábavalóak" - mondta Lauder.
    Ira Forman vasárnap részt vett egy Székesfehérváron tartott tiltakozó hanukkai gyertyagyújtáson, amelyet a Mazsihisz szervezett.
    Hóman Bálint történész és egyetemi tanár 1931-től több kormányban is vállalt miniszteri tárcát. Jelentős szerepe volt az 1930-as évek végén megkezdődött zsidóellenes törvények elfogadásában.
    A székesfehérvári Hóman Bálint alapítvány határozta el, hogy tiszteletére életnagyságú bronzszobrot emel, de ennek költségeit nagy mértékben a magyar igazságügyi minisztérium fedezte volna. Orbán Viktor hétfőn elmondta, hogy a civil szervezet úgy döntött, visszaküldi ezt a pénzt a minisztériumnak.
    Az alapítvány a Zsidó Világkongresszus honlapján közölt információk szerint elhalasztja a szobor eredetileg december 29-re tervezett felavatását, és adománygyűjtő kampányba kezd a finanszírozása érdekében.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó