Emma napja van. | 2024.04.19

Szakértő: Hillary Clinton átgondolt, jó taktikát folytat

2015-12-17 09:15:41

 

Frank Tibor Amerika-szakértő szerint Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt-aspiráns átgondolt, jó taktikát folytat az elnökválasztási kampányban, a kedden Minneapolisban tartott beszéde a terrorizmusról pedig azt jelezte, felismerte, mennyire időszerű a téma.

    A szakértő az M1 aktuális csatornán csütörtökön azt mondta, a beszéd megnyugtathatta az amerikaiakat, hogy az elnökség olyan ember kezébe kerülhet, aki majd kezelni tudja a helyzetet. Egyúttal megnyugtatta a muszlim lakosságot is, hogy partnerként, testvérként tekint rájuk, és velük együtt akar harcolni - fűzte hozzá.
    Frank Tibor úgy fogalmazott, egyfajta "hisztéria" van most a világban, és persze az Egyesült Államokban is, amely eddig védett szigetnek tűnt, azonban ennek az elképzelésnek lassan már nem lesz alapja. Aki ezt felismeri, és időben reagál rá, komoly előnyre tesz szert - hangsúlyozta.
    Elmondta azt is, Clintonnak realisztikusabb a megközelítése, mint a többi jelöltaspiránsnak, ráadásul "otthon" próbálja megoldani a problémákat, amit az amerikaiak nagyra értékelnek, mivel a külpolitika "nem nagyon érdekli őket".

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó