Auguszta napja van. | 2024.03.29

Illegális bevándorlás - Szakértő: folyik a merkeli politikai kiigazítása

2015-12-15 07:51:17

 Folyik a Merkel-féle menekültpolitika lopózó kiigazítása, hogy a kancellárnak ne kelljen önmagának ellentmondania - mondta Kiss J. László, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában. 

    Az egyetemi tanár szerint a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) kongresszusának lényege a párt egységének hangsúlyozása, "Merkel politikai túlélésének biztosítsa" volt.
    A szakértő Angela Merkel kancellár, a CDU elnökének kongresszusi beszédéről elmondta: új elem, a kritikusok számára érezhető engedmény az, hogy a kancellár arról beszélt, aki menedéket kér az országban, annak be kell tartanai a német törvényeket, szokásokat, és meg kell tanulnia németül.     Felhívta a figyelmet arra, hogy Merkel korábbi kijelentéseivel szemben most arról beszélt, hogy a multikulturalizmus párhuzamos társadalmakhoz vezet, és "egy nagy hazugság, nagy illúzió". 
    Arról van szó, hogy Merkel "ezt a ciklust túlélje", és tulajdonképpen az a lojalitás, amit iránta a pártkongresszuson tanúsítottak, arra vonatkozik, hogy ne kelljen önmagának ellentmondania. Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, folyik a lopózó kiigazítása ennek a politikának, egy menedékcsomag-szigorítást már novemberben elfogadtak, és az új évben a szigorítások folytatódni fognak - mondta Kiss J. László.