Auguszta napja van. | 2024.03.29

Lázár: a Fidesz kihívók nélkül sem dőlhet hátra

2015-12-13 16:46:15

 

A Fidesznek nincs kormányzóképes alternatívája, ugyanakkor ennek ellenére sem dőlhet hátra - jelentette ki Lázár János  Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormánypárt XXVI., tisztújító kongresszusán vasárnap, a budapesti Hungexpón.

 

        A tárcavezető a küldöttek előtt felszólalva úgy fogalmazott, ne higgye senki, hogy lottóötös lenne az ellenzék hiánya, hiszen az sokkal inkább kockázat, mivel tompítja a reflexeket, homályosítja az éleslátást és "nincs jó hatással a polgári erkölcsökre sem".   Lázár János a korábbi kishitű, szervilizmusra építő hozzáállás megszüntetését, valamint az ország függetlenségének és szabadságának megvédését nevezte a legnagyobb kormányzati sikereknek. Aláhúzta, a kabinet szuverenitás területén több eredményt ért el, mint mások évtizedek alatt, ide sorolható siker a devizahitelesek ügyének rendezése, a rezsicsökkentés és a műszaki határzár felépítése.     

A Fidesz egyik leköszönő alelnöke megjegyezte azonban, hogy a hatalommal járó káros mellékhatásoktól ők sem tudták teljesen függetleníteni magukat. Példaként említette, hogy a világukban sem mindig az érdemek szerint történt az előrelépés, a miniszter  úgy fogalmazott, "nem elég, ha fideszes vagy, jónak is kell lenned!". Lázár János szerint a minőségi és hatékony kormányzati munkához jól képzett és keményen dolgozó emberekre van szükség, valódi profikra, mert a szaktudást és teljesítményt semmilyen kapcsolat sem pótolhatja.     

Lázár János arra is figyelmeztette pártját, hogy a jövőben még komolyabban kell vennie a politikusok képzését és kiválasztását. A Fidesz hőskorát ugyanis az alapozta meg, hogy az alapítók másoknál komolyabban vették a politikát - jelentette ki a Miniszterelnökség vezetője, aki szerint ehhez újra meg kell nyitni a Fidesz a fiatalok előtt, de nem a törtetők, hanem a tehetséges, jól képzett és különösen a vidéki fiatalok előtt. Lázár János szerint amennyiben ez nem történik meg, akkor a Fideszt is utolérheti annak az önző és rövidlátó politikának az eredménye, amitől a baloldal is szenved.    

 "Sosem akarhatjuk, hogy azért szavazzanak ránk, mert nincsen helyettünk más" - húzta alá Lázár János, aki arra is utalt, a Fidesz programja mindig is az volt, "merjünk nagyok lenni, nem pedig a merjünk a kisebbik rosszá válni".     Lázár János beszédében felvázolta, hogy a Fidesz három kínálkozó alternatívája szerinte miért nem számít kormányzóképes kihívónak.

    Kiemelte, a baloldal úgy tesz, mintha nem is Magyarországon élne, hanem egy olyan képzelt helyen, ahol folyamatos utódlási harc zajlik egy végtelen előválasztási kampányban. Úgy fogalmazott, a baloldal állandóan önmagával foglakozik, miközben a kormánnyal néha az emberekkel pedig soha.     Lázár János szerint a "szélsőjobbot" egyrészt nem szabad komolyan venni, mint kormányzati lehetőség, illetve politikai szövetséges, de lebecsülni sem szabad az általuk jelentett politikai kockázatot.     

A Miniszterelnökség vezetője szerint a "szélsőjobb" a politika sárkányfűárusa, amely gyógyírt ígér a bajokra, de valójában nyerészkedni akar az emberek nehézségein és félelmein, ami a történelemben még soha nem hozott megoldást. Lázár János kitért arra is, hogy a "szélsőjobb" erőszakosságán túl csak hátterének maszatossága tesz túl, nem lehet ugyanis tudni, pontosan kinek is dolgoznak valójában    

 Lázár János szerint a politika harmadik pólusát a civilek jelentik, akik között vannak olyanok, akiknek a hangjára érdemes figyelni, hiszen olyan valóságos ügyekben szólalnak meg, mint a szegénység, a brókerbotrányok, illetve a környezetvédelmi kérdések.     Vannak azonban olyan civilek, akiknek a mondataival érdemes csínján bánni, mivel "megbízóik mondják meg, mi a soros ügy" - jelentette ki Lázár János.