Andrea napja van. | 2024.04.18

Szakjogász: 2016 első harmadában fogadhatja el az Európai Parlament a légi utasok adatait rögzítő rendszert

2015-12-12 06:56:43

A jövő év első harmadában fogadhatja el az Európai Parlament a légi utasok adatait rögzítő rendszerről szóló javaslatot - mondta Ormós Zoltán internetes szakjogász az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.

    A jogász elmondta: a rendszer lényege, hogy az unióból kifelé, vagy az unióba irányuló utazással kapcsolatos, a légitársaságoktól származó minden adatot a tagállamok szakhatóságai megoszthatnak egymással. Ez irányelv lesz, amely azt a lehetőséget is biztosítja a tagállamoknak, hogy az unión belüli utazások adatait is gyűjthessék és megoszthassák.
    Közlése szerint az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi bizottságának csütörtöki, támogató döntését hosszú vita előzte meg, amelyben a biztonsághoz, illetve a személyes adatok védelméhez, a magánélethez való jog ütközött.
    Az eredeti javaslat szerint két évig tárolhatták volna az adatokat személyhez köthetően, ez csökkent a vita eredményeképpen fél évre. Azután még négy és fél évig tárolhatók az adatok, de csak az egyedi azonosító jellegektől megfosztva, pusztán statisztikai adatokként - tette hozzá Ormós Zoltán.
    Az Európai Parlament szakbizottsága csütörtökön elfogadta a légi utasok adatait rögzítő rendszer (PNR) létrehozásáról szóló javaslatot. A veszélyes emberek utazásainak követését segítő rendszer létrehozásának részleteiről az előző héten állapodtak meg az uniós tagországok belügyminiszterei. 
    Az adatbázis támogatói szerint a készülő terrorcselekmények megelőzéséért és felderítéséért feltétlenül szükséges az uniós szintű rendszer. Az utas-nyilvántartási rendszer kiépítéséről szóló vita - amely már 2011 óta tart - a 130 halálos áldozatot követelő november 13-i párizsi terrortámadások után került ismét az érdeklődés középpontjába.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány