Emma napja van. | 2024.04.19

Elítélték a "fészekrakós" ügy vádlottjait Miskolcon

2015-12-10 17:54:54

A maratoni hosszúságú perben, amely gazdálkodó szervezet önálló intézkedésére jogosult dolgozója által bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt indult, még 2012 májusában volt az első tárgyalás, azóta a bíróság 161 tárgyalási napot tartott.
    Miskolc avasi lakótelepére 2005-től, főleg vidékről sokgyermekes családok költöztek be a Fészekrakó program keretében, amely használt ingatlanok vásárlása esetén jelentős állami támogatást biztosított számukra; ezt a lehetőséget használta ki egy ügyvédi iroda köré szerveződött csoport. 
    A vádirat szerint 132 ingatlanhoz jutottak hozzá olyanok, akik valótlan tartalmú munkáltatói igazolást mutattak be, így sem a felvett hitelt, sem a rezsit nem tudták fizetni. Az ingatlanokat megvásárlóknak csupán a gyermekek után járó szociálpolitikai támogatás jelentette az önrészt. A lakásokra az OTP-től vettek fel 25 év futamidejű kölcsönt a fiktív papírokkal, majd a hitelt nem fizették vagy csak rövid ideig törlesztették.
    A valótlan igazolások segítségével megszerzett lakásokat az oda beköltözők jószerivel teljesen lelakták. 
    Az ügyben az ügyvédi iroda mellett érintett volt az OTP egy tisztviselője, az értékbecslő, és az is, aki fiktív munkahelyi igazolásokat adott ki ahhoz, hogy az érintettek hozzájuthassanak a lakáshoz. A jogszabályi lehetőségeket kihasználva az ügyvéd irányításával az elkövetők szervezetten, összehangoltan, együttműködve és rendszeres haszonszerzésre törekedve bonyolították le a hitelfelvételeket. Az adásvételi szerződések magasabb vételárról szóltak a ténylegesnél, az a feletti részen pedig osztoztak.
    A Fészekrakó program keretében nyújtott banki jelzáloghitelek felvétele során történt visszaélésekkel kapcsolatban feljelentések, állampolgári bejelentések és a Miskolci Városi Ügyészség magánjogi és közigazgatási jogi szakága által indított büntetőeljárást követően kezdődött nyomozás.
    Az OTP-t 750 millió, az államot 170 millió forint kár érte.
    Az elsőrendű vádlott B. Marianna ügyvéd volt, akit bűnszövetségben, társtettesként, folytatólagosan elkövetett csalás, vesztegetés, okirat-hamisítás miatt 7 év letöltendő börtönbüntetésre és több mint 26 millió forint vagyonelkobzásra ítéltek, hét évre eltiltottak a közügyek gyakorlásától és tíz évre az ügyvédi foglalkozástól. A másodrendű vádlott, H. Márta, az ügyvédnő titkárnője 6 év börtönt kapott, miként G. Sándor is, aki az "ügyfeleket" hajtotta fel, a másik felhajtót, K. Rolandot 7 év börtönre és 20 millió forint vagyonelkobzásra ítélték.
    Százhatvanegy vádlottat - csalás, költségvetési csalás bűntette, hamis magánokirat folytatólagosan elkövetett felhasználása vétsége miatt - hat hónaptól egy évig terjedő felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtottak, míg több mint nyolcvan vádlott megrovásban részesült. 
    A hamis munkáltatói igazolást kiállító húsz vádlottat felfüggesztett szabadságvesztésre, pénzbüntetésre, illetve közérdekű munkára ítélték. 
    A törvényszék 11 vádlottat bizonyítottság hiányában felmentett az ellenük felhozott vádak alól, valamint 6 vádlottal szemben megszüntette a büntetőeljárást az időközben bekövetkezett haláluk miatt.



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó