Auguszta napja van. | 2024.03.29

Ezentúl szöveges üzenetekkel is kommunikálnak a magyar légi irányítók a pilótákka

2015-12-09 13:23:24

 

A beszéd mellett már rövid szöveges üzenetekkel is kommunikálnak a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. légiforgalmi irányítói a pilótákkal, a kétmilliárdos fejlesztésnek köszönhetően a cég szerint nő a repülésbiztonság.

 

    A szakszolgálat MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a CPDLC (Controller-pilot data link communications) elnevezésű eljárással a rutinfeladatok gyorsan elvégezhetővé válnak, illetve a rádiófrekvenciák terhelésének felszabadításával csökkenhet a légiforgalmi irányításban használt hangcsatornák zsúfoltsága. Az adatalapú kommunikáció használatával kizárhatók az esetleges interferenciák okozta félreértések és a fáradtságból adódó hibák is, így tovább javul a repülésbiztonság. 
    A rendszer éles működését november végén, féléves tesztidőszak után, az európai integrációs követelményeket mintegy három évvel megelőzve kezdte meg a HungaroControl.
    Hangsúlyozták, hogy a fejlesztéssel a verbális párbeszéd mellett rövidebb idő alatt létrejöhet az információcsere, másrészt az irányítók az eddigiektől eltérően egy adott pillanatban párhuzamosan több pilótával is képesek lesznek kommunikálni.
    A beruházás összértéke eléri a 2 milliárd forintot, amelynek 80 százalékát a költségvetési támogatásban nem részesülő HungaroControl Zrt. saját forrásaiból finanszíroz, míg a fennmaradó összeget, több mint 420 millió forintot az Európai Unió a Transzeurópai Közlekedési Hálózat (TEN-T) keretében biztosítja.