Gedeon napja van. | 2024.03.28

Vádat emelt az állampolgársággal üzletelő férfi és társai ellen az ügyészség

2015-12-08 08:43:35

 

A Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt egy férfi és két társa ellen, akik 2013-ban pénzért cserébe csaknem hatszáz ukrán állampolgárnak segítettek magyar állampolgárságot szerezni - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség főügyész-helyettese közleményben kedden az MTI-vel. Az MTI információi szerint Szepessy Zsolt, Monok korábbi polgármestere, az Összefogás Párt elnöke érintett az ügyben.

 

    Nagy Ferenc tájékoztatása szerint a férfit, élettársát és annak gyermekét vesztegetést állítva, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntettével, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétségével, a két ukrajnai közvetítőt pedig befolyás vásárlásának bűntettével vádolja az ügyészség.
    A vádiratot idézve a főügyész-helyettes azt írta, a magyar állampolgárságú férfi 2013 januárjában ismerkedett meg két kárpátaljai magyarral, akikkel megállapodott abban, hogy hivatali kapcsolatai révén pénzért segít a magyar állampolgárság kedvezményes honosítás útján való megszerzésében olyan további ukrán embereknek, akik törvényesen nem kaphatnák meg az állampolgárságot.
    Az egyezség szerint a két kárpátaljai magyar Ukrajnában szervezett be olyan embereket, akik hajlandóak fejenként ezer eurót fizetni a magyar állampolgárság megszerzéséért. Ennek alapján a magyar férfi 2013 januárja és decembere közötti időszakban összesen 594, Kárpátalján élő ember honosítási kérelmeit vette át az említett két közvetítőn keresztül. A kérelmek, illetve a pénz átvételében segítséget nyújtott neki az élettársa és annak fia is - ismertette a megyei főügyész-helyettes.
    Hozzátette, 185 esetben a férfi átvételi elismervényt is kiállított az iratok átvételéről, melyen egy magyar város polgármesteri hivatalának hamis bélyegzőjét helyezte el.
    A férfi, illetve az élettársa és annak fia összesen 648 ezer eurót (több mint 200 millió forintot) vettek át az ukrán közvetítőktől a kedvezményes honosítást elintézésére, azonban a tényleges ügyintézés érdekében semmit nem tettek. A pénzt saját céljaikra fordították, egyebek mellett egy családi házat vásároltak 30 millió forint értékben az élettárs gyermekének.
    A bűncselekmények elkövetésében központi szerepet játszó férfi 2015. szeptember 9-től előzetes fogvatartásban van.
    Az ügyészség a befolyással üzérkedőkkel szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását, valamint a bűnös úton szerzett vagyonra vagyonelkobzás elrendelését indítványozta, az ukrajnai közvetítők esetében pedig felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt - jegyezte meg Nagy Ferenc.