Auguszta napja van. | 2024.03.29

Tizennyolcmillió forintos bírság az NN Biztosítónak

2015-12-07 09:34:44

 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 18 millió forintos felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az NN Biztosító Zrt.-re az életbiztosítási szerződések kezelése során tapasztalt nem megfelelő eljárások és a szerződések hiányos tartalmi elemei, illetve az ügyfél-tájékoztatásra és panaszkezelésre vonatkozó jogsértések miatt - közölte a jegybank a honlapján hétfőn.

 

    Az MNB átfogó vizsgálatában az NN Biztosító tevékenységét 2012. március elsejétől az ellenőrzés lezárásáig áttekintette, és megállapította, hogy a biztosító alapvetően jogszabályszerűen működik.
    Az ellenőrzés ugyanakkor rávilágított, hogy az NN Biztosító egyes életbiztosításoknál az adminisztrációs díj levonása, illetve a konstrukciókhoz kötődő tartalékolást illetően nem minden esetben a szerződési feltételekkel, és a tartalékolási szabályokkal összhangban járt el. Az MNB hiányosságokat állapított meg az NN Biztosító leltározásával, valamint egyes felügyeleti adatszolgáltatások alátámasztottsága kapcsán is.
    Az MNB vizsgálata nagyszámú, esetenként kisebb jelentőségű problémákat tárt fel a biztosító egyes életbiztosítási termékeivel összefüggésben a szerződéseknek a jogszabályok által előírt tartalmi elemeivel kapcsolatban. A biztosító több esetben jelentős késedelemmel teljesítette a pénzmosás és terrorizmus megakadályozására hivatott adatszolgáltatási kötelezettségét is - írták. 
    Az NN Biztosító több esetben szegte meg az ügyfél-tájékoztatásra, panaszkezelésre vonatkozó jogszabályi előírásokat is. Életbiztosításai esetében a biztosító számos szerződésénél nem volt képes megadni ügyfeleinek a szerződésük létrejöttéhez vagy megszűnéséhez kapcsolódó, illetve a rendszeresen, évente teljesítendő, jogszabályban előírt tájékoztatásokat.
    A jegybank határozatában 2016. március 31-ig adott határidőt a biztosítónak arra, hogy írásban adjon tájékoztatást a jogsértések megszüntetésére vonatkozóan megtett intézkedéseiről - olvasható a közleményben.