Andrea napja van. | 2024.04.18

Tempus Közalapítvány: emelkednek az Erasmus ösztöndíjak

2015-12-06 09:07:03

A Tempus Közalapítvány MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint az Erasmus+ program 2014-es induláskor az Európai Bizottság a megélhetési költségek alapján három kategóriába sorolta a programban részt vevő országokat, és maximálta a legdrágább országokban adható támogatás összegét.
    A program hazai koordinálását végző Tempus Közalapítvány mostani döntése lehetővé teszi, hogy a másik két kategóriába tartozó 21 országban is havi 50-100 euróval magasabb ösztöndíjat kapjanak a hallgatók, mint korábban. Így a 2016/2017-es tanévtől többek között a magyarok körében legnépszerűbb Németországban, vagy spanyol, holland, lengyel és máltai tanulmányok esetén is több pénzből gazdálkodhatnak a kiutazó egyetemisták - olvasható a közalapítvány közleményében.
    A megemelt összegtől azt várják, hogy a jövőben még többen kapcsolódnak be a legnépszerűbb uniós mobilitási programba. Ezt kiegészítő támogatásokkal is segítik: az ösztöndíjon felül a következő tanévben várhatóan több mint 600 magyar Erasmus hallgató részesülhet havi 100 euró szociális támogatásban, és évente 20-30 diák kaphat támogatást tartós betegségéhez kapcsolódó extra kiadásai miatt - írták.
    Jelenleg 53 magyar felsőoktatási intézménynek vannak Erasmus kapcsolatai, és hazánkból évente 4300 hallgató vesz részt a programban. A pályázás feltételeiről és a jelentkezési határidőkről az egyetemi és főiskolai Erasmus+ koordinátorok tudnak bővebb felvilágosítást adni. További információ a www.erasmusplusz.hu oldalon található.