Emma napja van. | 2024.04.19

Kissé gyengülő piacra számít az elemző

2015-11-30 07:38:06

 

Oldalazásra, legfeljebb kisebb csökkenésre számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője.

 

    Móró Tamás az MTI-nek elmondta: talán a Mol lehet az átlagnál erősebb, mert megnyert egy pert a kurdisztáni korzorcium, amelynek az olajipari társaság is tulajdonosa.
    Enyhe gyengülésre lehet számítani hétfőn a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken is. Tőzsdei szakértők szerint a határidős indexek azt vetítik előre, hogy a londoni FTSE-100 0,2 százalék, a frankfurti DAX-30 0,1 százalék, a párizsi CAC-40 pedig 0,2 százalék körül csökken a nyitásban.
    Az amerikai piacok a hálaadás napi ünnep után pénteken hamarabb zártak, a vezető indexek lanyha forgalomban minimálisan csökkentek. Az ázsiai piacok többnyire rosszul teljesítettek hétfőn.
    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 114,07 pontos, 0,48 százalékos csökkenéssel, 23 712,67 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 5,4 milliárd forint volt. A Mol 110 forinttal, 0,80 százalékkal 13 700 forintra csökkent, 695,9 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 71 forinttal, 1,17 százalékkal 6010 forintra esett, forgalmuk 2,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal 407 forintra gyengült, forgalma 113,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 22 forinttal, 0,40 százalékkal 5507 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.