Emma napja van. | 2024.04.19

Újraválasztották az Országos Polgárőr Szövetség elnökét

2015-11-28 15:57:17

 

A következő öt évre is Túrós András nyugalmazott rendőr tábornok az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke, erről a szombati budapesti közgyűlés egyhangú szavazattal döntött.

 

    Az MTI-hez eljuttatott tájékoztatás szerint Túrós András az elmúlt időszakot a polgárőrség aranykorának nevezte, valamint úgy vélte, hogy 2012 és 2016 között a polgárőrség fejlődése csúcsára ért. Mint mondta, a korábbi húsz évben nem volt olyan változás, fejlődés az önkéntes bűnmegelőzők civil szervezetében, mint az utóbbi négy évben.
    Kifejtette, hogy a fejlődést segítette a kormánytól kapott 4,12 milliárd forintos támogatás, emellett pályázati forrásból 570 új járőrautót vehettek át az egyesületek. Az Országos Rendőr-főkapitányság 920 kerékpárral, 51 robogóval, illetve a lovas polgárőrök formaruhájára és üzemanyag kártyák beszerzésére 35 millió forinttal segítette a szervezet tevékenységét.
    Hozzátette: az elmúlt években a polgárőrség többek között új típusú szakmai programokkal - a 250x100 Bűnmegelőzési Mintaprogram, a Külterületek biztonsága, az idősek védelme, a lakásbetörések megelőzése - járult hozzá a közbiztonsághoz, valamint helyt állt a migrációval érintett déli országrészben és részt vett az évszázad árvizének megfékezésében. 
    A kétezer egyesületet - ezáltal 52 ezer polgárőrt - tömörítő szövetség elnöksége, a tisztségviselők, a Felügyelő- és Ellenőrző Bizottság és az Etikai Bizottság elnökei és tagsága megválasztása után a jelenlévők elfogadták az OPSZ módosított alapszabályát.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó