Auguszta napja van. | 2024.03.29

Szabadkereskedelmi megállapodások eredményeiről tárgyaltak az unió külügyminiszterei Brüsszelben

2015-11-27 18:32:53

 

Külügyminiszteri Tanácsülést tartottak pénteken az unió szakminiszterei, amelyen főképpen az unió és az Egyesült Államok közötti, valamint a dél-amerikai és ázsiai országokkal folyó szabadkereskedelmi tárgyalásainak eredményeiről esett szó Brüsszelben.

    Újfajta kommunikációra, nyílt párbeszédre kell törekedni a kereskedelmet érintő politikai döntésekről - kezdte nyilatkozatát Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a Külügyminiszteri Tanács kereskedelmet érintő brüsszeli tanácskozását követően.     A politikus elmondta, hogy a tanácsülésen résztvevő miniszterek áttekintették a folyamatban lévő kétoldalú szabadkereskedelmi tárgyalások eredményeit, többek között a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (TTIP) elnevezésű szabadkereskedelmi egyezmény megkötését az Egyesült Államokkal. A megegyezést nem akarjuk minden áron, csak, ha az "nem adja el" az európai normákat - mondta Asselborn, aki hozzátette, hogy továbbra is nagyratörő és kiegyensúlyozott megállapodásra törekszik az unió az Obama-adminisztrációval. Megállapodás ezzel kapcsolatban leghamarabb 2016 áprilisában lehetséges - tájékoztatott a miniszter.     A tanács pénteki ülésén értékelte a Mercosur, Dél-Amerika legnagyobb kereskedelmi tömörülésével folyatott szabadkereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalások kilátásait is. Emellett több ázsiai országgal, többek között a Japánnal és a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségével (ASEAN) folytatott szabadkereskedelmi tárgyalások eredményeit. A politikus kiemelte, hogy az ázsiai régió kiemelt szerepet játszik az európai kereskedelemben, ahogy egyre fontosabb partner a közös politikai célok elérésében.     Az összegyűlt miniszterek előkészítették és megegyeztek a tizedik Kereskedelmi Világszervezet (WTO) konferenciájának menetéről, amelyet Nairobiban rendeznek december 15. és 18. között. Ezzel kapcsolatban Asselborn elmondta, hogy globális egyensúlyra törekszik az a csomag, amelyet az unió Nairobiban kíván majd elfogadni.     Figyelemmel lesznek a mezőgazdaság növekedésének ütemére és a szektorba fektetett támogatások átlátható felhasználására.     A nairobi konferenciával kapcsolatban Cecilia Malmström, az EU kereskedelmi biztosa elmondta, hogy az Európai Unió védeni, erősíteni és fejleszteni szeretné a többoldalú tárgyalásokat. Komoly haszna lesz, ha sikerül aláírni azt a megállapodást, amely segíti a kevésbé fejlett országok felzárkózását. Ennek érdekében az ülésező miniszterek javaslatot tettek arra, hogy támogassák a régió mezőgazdasági termékeinek exportja versenyének csökkentését - tette hozzá a kereskedelmi biztos.