Auguszta napja van. | 2024.03.29

Kósa Lajos: a szocialisták kettős játszmát játszanak

2015-11-24 16:26:08

 

Kósa Lajos szerint a szocialisták kettős játszmát játszanak, mert miközben kifejezetten bevándorláspártiak, a konkrét intézkedésekről szóló törvényjavaslatokat - legyen az a katonaság alkalmazását lehetővé tévő vagy a betelepítési kvóta elleni - élesen támadják. Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke, a Fidesz-frakció vezetője a büntető jogszabályok szigorításáról szóló MSZP-s javaslatra reagált így kedden.

    Kósa Lajos vízgereblyézésnek nevezte az ellenzéki felvetést, amelynek "semmi teteje nincs". Az egységes európai haderővel összefüggésben például azt mondta, hogy a legtöbb európai uniós tagállam tagja a világ legerősebb és legjobban működő védelmi szövetségének, a NATO-nak. A terrorizmussal kapcsolatos szigorítási javaslatokra pedig úgy reagált, hogy terrorista eszméket most sem szabad terjeszteni, aki terrorista cselekményben részes, ilyeneket szervez, azt a büntető törvénykönyv most is büntetni rendeli.
    A szocialisták elképzelése szerint azt a Magyarországon átutazó külföldit, aki terrorcselekményt követett el, elítélhetnék és börtönbe zárhatnák. Az ezzel kapcsolatos kérdésre válaszolva Kósa Lajos azt mondta: ezeket a helyzeteket a nemzetközi szerződések világosan szabályozzák. Hozzátette: ha valaki külföldön terrorcselekményt követ el, körözést adnak ki ellene, és ha a magyar hatóságok fogják el, akkor kiadják annak az országnak, amelyben a cselekményt elkövette. Olyan kérdést akarnak a szocialisták újraszabályozni, amelyik jól van szabályozva - mondta.
    Az MSZP frakcióvezető-helyettese kedden sajtótájékoztatón jelentette be, hogy pártja a büntető törvénykönyv (Btk.) módosításával a terrorizmus népszerűsítését, a terrorista csoportba toborzást és a terrorista csoportban való részvételt is büntetné. Harangozó Tamás elmondta, hogy az Országgyűlésnek kedden benyújtott törvényjavaslatuk azt is lehetővé tenné, hogy azt a Magyarországon átutazó külföldit, aki terrorcselekményt követett el, elítélhessék és börtönbe zárhassák.
    Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke úgy fogalmazott: a tettek ideje jött el Európában. Javaslatot tett "sokmilliárdos" átcsoportosításra a magyar terrorelhárítással foglalkozó szerveknek, a nemzetbiztonságnak, a rendőrségnek, és szorgalmazta egységes európai haderő és titkosszolgálat felállítását.