Gedeon napja van. | 2024.03.28

A Velkey László Gyermek Egészségügyi Központért jótékonykodtak

2015-11-21 11:24:54

November huszadikán tartották jótékonysági báljukat a civilek a Miskolci Vigadó Étteremben. Az est bevételét a Velkey László Gyermek Egészségügyi Központ javára ajánlották fel.

A rendezvény szervező Fekete Józsefné ás kollégái fogtak össze, akik fontosnak tartják a gyermekek ügyét, első lépésként pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban ápolt beteg gyerekeknek szeretnének segíteni. A Jászai Mari díjas Starub Dezső színész és a Classic zenekar is támogatta a nemes célt.

A sajtótájékoztató (Középen Bánné dr.Gál Boglárka és Prof.Dr.Barkai László.)

A szervezők úgy vélik, a hogy a GYEK - mint a megye legnagyobb gyermekekkel foglalkozó kórházi osztálya - egyértelműen a az az intézmény, ami az egyik legkiemeltebb figyelmet érdemli. Az adventi időszak közeledtével még hangsúlyosabbá válik a karitatív kezdeményezések életre hívása és a különböző adománygyűjtő akciók. Az adományösszeg a kezdeményezők reményei szerint hozzásegíti a kórházat a különböző modernizációs folyamatok megkezdéséhez, akár új egészségügyi berendezések vásárlása útján.

A szervezők e által is szolidaritást kívánnak vállalni a beteg gyermekek és családjaik iránt. 

Az esemény fővédnöke Bánné dr.Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés alelnöke, az est díszvendége Prof.Dr.Barkai László, a Velkey László Gyermek Egészségügyi Központ intézetigazgatója.

A REGIO Játékkereskedelmi Kft. jóvoltából nemcsak anyagi támogatásban részesülhet az osztály, mivel a vállalt játékokat is felajánlott az intézetnek, ezek alapján számos készségfejlesztő eszközzel bővülhet palettájuk karácsonyig.
A játékok átadása az elkövetkező hetekben ünnepélyes keretek között kerül majd sor.