Auguszta napja van. | 2024.03.29

Fotókiállítással ünnepli Törőcsik Mari 80. születésnapját szülőfaluja

2015-11-18 11:00:40

 

Fotókiállítással ünnepli Törőcsik Mari kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő 80. születésnapját szülőfaluja, a Heves megyei Pély.

 

    A szervezők MTI-hez eljutatott közleménye szerint a fővárostól mintegy száz kilométerre fekvő település egy teljes mértékben civil kezdeményezéssel és összefogással megvalósuló ünnepi rendezvényen köszönti híres szülöttjét november 21-én, szombaton.
    Az ünnepség a pélyi római katolikus templomban veszi kezdetét, majd a Törőcsik Mari életét, munkásságát és a településhez fűződő kapcsolatát bemutató tárlat megnyitójára kerül sor egy szomszédos, erre a célra felújított régi lakóházban. Az ünnepségen a tervek szerint jelen lesz az ez alkalomból szülőfalujába látogató Törőcsik Mari is.
    Törőcsik Mari 1935. november 23-án született Pélyen, kislányként rengeteg időt töltött el a nagyapja, Kovács Sándor által Heves megyében elsőként épített, villany világítású színpaddal is felszerelt mozi termében. Az 1976-ban és 1983-ban a cannes-i fesztiválon is díjazott színésznő első szerepét a pélyi színpadon játszotta el hétéves korában - olvasható a közleményben.
    A pélyi Fő út 150. szám alatt berendezett fotókiállítás előzetes bejelentkezés alapján a tervek szerint december, igény esetén január végéig lesz megtekinthető.