Andrea napja van. | 2024.04.18

Trócsányi: precedensértékű lehet a kötelező kvóták ügyében indítandó per

2015-11-17 09:34:57

 

Precedensértékű per indulhat, ha a parlament kedden felhatalmazza a kormányt, hogy előkészítse a menekültek elosztására vonatkozó kötelező kvóták elleni keresetet, amelyet az Európai Bíróságra nyújtanak be - mondta az igazságügyi miniszter budapesti sajtótájékoztatóján.

    A tárcavezető közölte: a keresetet decemberben nyújthatják be.
    Úgy vélte, a kötelező kvótákról hozott határozat "oktrojált norma", hiszen társadalmi elfogadottsága nincs, Európa lakosságának nagy része nem ért egyet vele, vagyis hiányzik a társadalmi legitimációja. Emellett a jogi legitimációjával kapcsolatban is kétség merült fel, a határozatnak több jogi hibája van - vélekedett.    
    Kifejtette: nem világos, hogy a kötelező kvótákról elfogadott dokumentum legitim-e, mert a tartalma szempontjából jogi aktus, jogszabály-módosításnak felel meg, ugyanis egy előírás a tagállamoknak, hogyan kell eljárni, kiket kell befogadni. Ugyanakkor formailag határozatnak minősíti magát, hogy ne kelljen betartani a jogszabályokra vonatkozó eljárási követelményeket, ezért a nemzeti parlamenteket nem is kérdezték meg - mutatott rá.
    Úgy látja, a döntést a tartalom alapján kell megvizsgálni, nem az elnevezés alapján, az Európai Bíróság joggyakorlata is ez.
    A miniszter megjegyezte: a határozat általában sürgős, ideiglenes intézkedést jelent, amelyet valakinek az érdekében hoznak, de sem Magyarország, sem a többi ország érdekében nem születhetett, legfeljebb Olaszország és Görögország érdekében, de nem az EU segít nekik, hanem más tagállamokat kötelezhetnek erre.
    Trócsányi László hangsúlyozta: nem lehet Magyarországnak és más tagállamoknak kötelezettségeket megállapítani az akaratuk ellenére. Korábban önkéntes kvótákról volt szó, és ezt Magyarország is támogatta - emlékeztetett.
    Mint mondta, Szlovákia is Magyarországhoz hasonló lépésre készül, és remélik, hogy más országok is beavatkoznak a perbe Magyarország mellett. Ha az EU elvárja, hogy a tagállamok betartsák a normákat, az uniónak és intézményeinek is ezt kell tenniük - közölte.
    Megjegyezte: gyerekcipőben van a kvótákról szóló határozat végrehajtása, a tagállamok nem sietik el az alkalmazását. A gyakorlatban nem működik a kvóta, ez csak pótcselekvés.
    Közölte: megvizsgálják, hogy van-e elehetőség soron kívüli eljárást kérni, akkor viszonylag gyorsan születhet döntés, de valószínűleg ebben a kormányzati ciklusban lesz döntés. Remélhetőleg különös jelentőséget kap a kérdés a bíróságon - tette hozzá.
    Trócsányi László úgy vélte, a tagállamok az uniós csatlakozásukkor ugyan a szuverenitásukból fakadó hatáskörök egy részét átruházták, de nem mondtak le államiságuk, szuverenitásuk és függetlenségük lényegéről. Az pedig, hogy egy állam kiket enged be a területére, a nemzetközi jog alapján az állam döntésétől függ, és egy erre vonatkozó kötelező döntés sérti a szuverenitást - magyarázta.
    A miniszter a múlt heti párizsi terrortámadásokról elmondta: több korábbi akció is volt, amelyeknek el kellett volna gondolkodtatnia Európa lakosságát. Elemezni kell az okokat, hogy miért történhetett ez meg, és miért pont Franciaországban. A terrorista erők a káoszban érdekeltek - tette hozzá.
    Arra is kitért, hogy figyelni kell arra, hogy milyen nemzetbiztonsági kockázatokat rejt magában a migráció, és az is lényeges, hogy Európa hogyan tud védekezni a terrorista akciókkal szemben.

 

MTI Fotó: Mohai Balázs