Gedeon napja van. | 2024.03.28

Bombariadó Brüsszelben, újabb rendőri akció indult Molenbeekben

2015-11-16 11:41:38

 

Nagy erőkkel vonult ki a rendőrség hétfő délelőtt Brüsszel Molenbeek-Saint-Jean nevű kerületébe, ahol egy embert előállítottak, majd az egyik épületben lévőket hangosbeszélőn keresztül felszólították, hogy működjenek együtt - jelentette a belga sajtó.

 

    A helyszínen lévő újságírók egyelőre várakoznak. A hatóságok egyelőre semmilyen hivatalos nyilatkozattal nem szolgáltak. Így azt sem tudni, hogy a rendőrök nekiláttak-e az épület átkutatásának, vagy meg kell rohamozniuk a házat. Golyóálló mellényt, maszkot viselő egyenruhások, kutyás egységek és mentők is vannak a helyszínen.
    A belga RTL arról számolt be, hogy az akció során elfoghatták Salah Abdeslamot, aki ellen vasárnap adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot a belga hatóságok, s akit a francia rendőrség is köröz a pénteki párizsi támadásban játszott feltételezhető szerepe miatt. Ezt az információt semmilyen hivatalos forrás nem erősítette meg.
    A város egy másik részébe, nem messze az uniós intézményektől pedig a tűzszerészeket riasztották bombafenyegetés miatt. A francia nyelvű belga közmédia tájékoztatása szerint a hatóságok egy gyanús járművet vizsgálnak.
    Közben délben az uniós intézményekben és a NATO-ban is egy perces csenddel emlékeztek meg a pénteki párizsi terrortámadások áldozatairól.