Gedeon napja van. | 2024.03.28

Magyar-koszovói külügyminiszteri megbeszélést tartottak Prágában 

2015-11-13 11:29:25

 Véglegesítette a magyar-koszovói gazdasági együttműködésről szóló megállapodást pénteken a cseh fővárosban Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, valamint Hashim Thaci koszovói külügyminiszter - tájékoztatta az MTI-t a Külgazdasági és Külügyminisztérium Sajtó Főosztálya.

    A két politikus a Prágai Európai Csúcstalálkozón vesz részt, amelynek második, befejező napján V4-Nyugat-Balkán külügyminiszteri találkozót tartanak, és megállapodást írnak alá egy Nyugat-balkáni Alap létrehozásáról.
    A most véglegesített kétoldalú dokumentumot december elején Hashim Thaci budapesti látogatásán fogják aláírni, amelynek eredményeképpen gazdasági vegyes bizottság jön majd létre. 
    Ezzel egy időben az Eximbank 61,5 millió eurós hitelkeretet nyitott, így lehetőség nyílik a vállalatok közötti együttműködés növelésére is. 
    Magyarország elkötelezetten támogatja Koszovó európai integrációs folyamatát, amely kritikus fontosságú a regionális stabilitás szempontjából - írták. A találkozón Hashim Thaci köszönetet mondott a támogatásért, és elismeréssel szólt a bevándorlási válság sikeres magyar kezeléséről - olvasható a közleményben.