Csongor napja van. | 2024.04.16

Miniszteri biztos: együtt kell működnie a civil és a versenyszférának

2015-11-12 11:32:24

 

A civil szervezeteknek és a vállalatoknak együtt kell működniük - mondta Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa a 8. Civil licit fenntarthatósági aukció megnyitóján csütörtökön Budapesten.

 

    A miniszteri biztos kiemelte: a Civil licit is a civil és a versenyszféra együttműködésének erősítéséről szól, és az a szemlélet a helyes, ennek megfelelően kellene gondolkodnunk.
    Szekeres Pál úgy vélte, a Civil licit akkor tölti be tökéletesen a szerepét, ha egyszer már nem lesz rá szükség, de ez még nagyon messze van. Emlékeztetett: ő a fogyatékkal élők társadalmi integrációjáért felel, és jó lenne, ha nem lenne ilyen poszt, mert az azt jelentené, hogy nincs is ilyen feladat.
    A miniszteri biztos közölte: arra kell törekedni, hogy jó emberek legyünk, de közben figyelni kell arra is, hogy más szerepünk is van az életben, és tanulni kell egymástól. Ha ezt nem felejtjük el, ennek megfelelően élünk, akkor jó hely lesz a világ - vélekedett.
    Nemes Szilárd, a Civil Licit Alapítvány kuratóriumi elnöke hangsúlyozta: céljuk a civil szektor és a vállalatok közelítése egymáshoz, hiszen van értelme és jövője e két szektor együttműködésének, és ez egyre inkább igaz.
    Úgy látja, a civil szervezeteknek be kell épülniük a cégek működésébe, és a vállalatoknak meg kell érteniük, hogy nem adományozás, ha támogatják ezeket a civileket, hanem ők valóban segítik növelni a cégek hatékonyságát. 
    Mint mondta, már nyolc éve szervezik ezt az árverést, ami komoly teljesítmény, de azok a civil szervezetek, amelyekkel együtt dolgoznak, gyakran még régebben küzdenek a társadalmi célok eléréséért, ami még komolyabb eredmény.
    A 2015-ben immár nyolcadik alkalommal megrendezett Civil Licit egy olyan rendhagyó aukció, amelyen különféle programokat kínálnak fel civil szervezetek vállalatoknak. A licitre bocsátott szolgáltatások lehetnek például környezetvédelemhez, munkahelyi esélyegyenlőséghez, egészségmegőrzéshez, hátrányos helyzetűek támogatásához és  fenntarthatósághoz kapcsolódó programok, tréningek, képzések vagy tanácsadás, amely nagy szerepet játszik a vállalaton belüli és kívüli együttműködés és tolerancia megteremtésében. Az elmúlt hét évben a fenntarthatósági árveréseken több mint 70 civil szolgáltatás kelt el és valósult meg.
    A csütörtöki rendezvényen 11 szervezet programjára lehetett licitálni a vállalatok vezetőinek, képviselőinek.