Emma napja van. | 2024.04.19

Közös tanszéket alapít a Miskolci Egyetem és a számvevőszék

2015-11-11 11:35:31

 

A közszféra teljesítményének mérését kutató és oktató közös tanszéket hoz létre a Miskolci Egyetem és az Állami Számvevőszék (ÁSZ), erről kedden írtak alá együttműködési megállapodást Budapesten.

 

    Domokos László, az ÁSZ elnöke az aláírás alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta: az együttműködés célja, hogy olyan szakembereket képezzenek, akik hatékonyan és átláthatóan kezelik a közvagyont, ezáltal hozzájárulnak az állammenedzsment fejlesztéséhez.     A Miskolci Egyetem rektorának tájékoztatása szerint az új tanszék az egyetem gazdaságtudományi karán belül, Budapesten áll fel. Torma András úgy fogalmazott: az új tanszék hidat képez majd a két intézmény között.
    Az ÁSZ elnöke elmondta: a közpénzekkel és a közvagyonnal gazdálkodó szervezetek vezetőinek képzése, a tudományos kutatás, a szakértői tevékenység és a közpénzügyi ismeretterjesztés, a korrupció ellenes küzdelem és a tiszta közélet megteremtése, valamint a Miskolci Egyetem és az ÁSZ tevékenységének társadalmilag hasznos támogatása áll az együttműködés középpontjában.
    Domokos László szerint szükség van a közpénzekkel való célszerű, tisztességes és eredményes gazdálkodással szervesen összefüggő vezetőképzés, szakirányú továbbképzés elindítására.
    Az együttműködés keretében egyebek mellett a közpénzekkel és a közvagyonnal gazdálkodó szervezetek vezetőinek és utánpótlásuknak képzésére szolgáló oktatási programokat és modulokat dolgoznak ki, a teljesítményértékelés, a közszolgáltatások értékének mérése, a monitoring, kontrolling és az emberi erőforrásgazdálkodás, valamint menedzsment területén.