Csongor napja van. | 2024.04.16

Az uniós menekültkvóták támogatására indít aláírásgyűjtést a DK

2015-11-09 11:24:12

 

A Demokratikus Koalíció aláírásgyűjtést indít az Európai Unió által javasolt menekültkvóták támogatása mellett - közölte a párt ügyvezető alelnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.

    Molnár Csaba azt mondta, Orbán Viktor miniszterelnök a kvóta elutasításával kisebbségben van, mert a magyar mellett csak a szlovák kormány megy szembe az erről szóló uniós döntéssel. Egyúttal utalt arra, a korábban általa is ismertetett, az Eurobarometer által készített őszi felmérésre, amely szerint a magyarországi megkérdezettek 74 százaléka egyetértett azzal, hogy "a menekültek elosztásáról uniós szinten kell dönteni, kötelező uniós kvóták alapján".
    Petíciójuk során ők is ehhez kérnek támogatást - közölte Molnár Csaba.
    Az EP-képviselő kijelentette: a kvótarendszer elutasítása azt eredményezheti, hogy több százezer menekültet toloncolnak vissza, míg elfogadása esetén csak néhány ezer embert kell befogadni.