Auguszta napja van. | 2024.03.29

Pénteken indulhat a briteket hazaszállító légihíd, London szerint nem zárható ki az Iszlám Állam felelőssége

2015-11-05 18:41:44

 

A brit külügyminiszter szerint pénteken kezdődhet az egyiptomi Sarm-es-Sejk üdülőhelyen tartózkodó brit turisták hazaszállítása. Philip Hammond csütörtöki nyilatkozataiban egyenes utalásokat tett arra, hogy az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezetet terhelheti a felelősség a múlt hét végén Egyiptomban lezuhant orosz utasszállító repülőgép katasztrófájáért.

    Hammond előző éjjel jelentette be, hogy a brit kormány leállította a légi forgalmat Nagy-Britannia és Sarm-es-Sejk között, mivel információi szerint "jelentős a valószínűsége" annak, hogy robbanószerkezet semmisíthette meg az orosz repülőgépet. A zömmel orosz turistákat szállító Airbus A321-es Sarm-es-Sejk repülőteréről szállt fel.
    Csütörtöki adatok szerint a térségben jelenleg 20 ezer brit tartózkodik, éppen a tízszerese a légi forgalom leállításának bejelentése után napvilágot látott első becsléseknek, amelyek kétezer brit turistáról szóltak.
    Csütörtökön 19 járat szállt volna fel Nagy-Britannia felé az egyiptomi üdülőközpont repülőteréről, de a brit kormány intézkedése nyomán egyik sem indul el.
    Hammond külügyminiszter csütörtökön a BBC-nek kijelentette: reményei szerint (és a légitársaságok reményei szerint is) pénteken indulhatnak a briteket hazaszállító járatok.
    Arra a kérdésre, hogy az orosz repülőgép lezuhanását az Iszlám Állam által elkövetetett esetleges merénylet is okozhatta-e, Hammond úgy fogalmazott, hogy "ez is a lehetőségek között van".
    A brit védelmi minisztérium csütörtökön bejelentette, hogy "kis létszámú brit katonai kontingenst" vezényelt Sarm-es-Sejkbe. A kontingens feladata az, hogy segítsen az üdülőhelyen tartózkodó brit konzuli személyzetnek "logisztikai és biztonsági" ügyekben.
    A brit kormány már szerda este jelezte, hogy információi szerint nem lehet kizárni a robbantásos merényletet az orosz gép katasztrófájának okai közül. A Downing Street szóvivője, aki hivatalos londoni részről először tett erre egyenes utalást, azt mondta szerda esti tájékoztatóján, hogy az orosz repülőgép lezuhanásának lehetséges okai között "igencsak elképzelhető" egy robbanószerkezet detonációja.
    Philip Hammond külügyminiszter nem sokkal később még erőteljesebb megfogalmazást használt, kijelentve: "jelentős a valószínűsége" annak, hogy robbanószerkezet okozhatta az orosz utasszállító hét végi tragédiáját.
    Az egyiptomi kormány élesen bírálta a brit nyilatkozatokat és intézkedéseket. Számeh Sukri külügyminiszter a BBC-nek nyilatkozva "elsietettnek és megalapozatlannak" nevezte London lépéseit, amelyeket szerinte az eddigi vizsgálatok nem támasztanak alá. Sukri szerint a brit intézkedéseknek katasztrofális hatásai lesznek az egyiptomi turizmusra.