Emma napja van. | 2024.04.19

MSZP: a rászoruló gyerekek az év minden napján kapjanak meleg ételt

2015-11-04 10:11:35

 

Az MSZP azt kezdeményezi, hogy az arra rászoruló gyerekeknek az állam az év minden napján biztosítsa a napi egy meleg étkezést - mondta az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista tagja szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

    Bangóné Borbély Ildikó elmondta, egyetlen gyermek sem éhezhet, ezért az MSZP törvénycsomagot nyújtott be a gyermekéhezés felszámolására. Kerül, amibe kerül, ezt a problémát a kormánynak meg kell oldania - hangoztatta.
    Javaslatukat ismertetve közölte, a nevelési, gondozási, oktatási intézménybe járó gyerekeknek a hétvégén és a szünidőben is biztosítani kell az étkeztetést.
    Hozzátette: a három év alatti gyermekek esetében - a költségvetés támogatásával - az önkormányzatnak kellene biztosítania a napi meleg étkezést.
    Bangóné Borbély Ildikó szerint probléma az is, hogy a szociális nyári étkezés keretében a rászoruló gyerekeknek csak ötöde jut meleg ételhez naponta.
    Kérdésre válaszolva az MSZP-s képviselő elmondta, hogy javaslatcsomagjuk a gyermekétkeztetésre a költségvetésben biztosított forrásokon felül további 30 milliárd forintos kiadást jelentene. Ez két-három stadion árából megoldható - jegyezte meg.
    Bírálta a gyermekéhezés felszámolását célzó nemzeti minimum javaslattal kapcsolatos kormányzati álláspontokat. Selmeczi Gabriellát, a népjóléti bizottság fideszes elnökét lemondásra szólította fel, mert "folyamatosan hazudik". Bangóné Borbély Ildikó nem kívánta minősíteni Harrach Péter KDNP-frakcióvezető azon kijelentését, hogy azért nem támogatták a programot, mert nem kívánnak baloldali kampányt szolgálni.
    Arra a kérdésre, hogy Hiller István, az MSZP volt elnöke szerint jelenleg nincs jobb megoldás az illegális bevándorlással szemben, mint a kerítés, Budai Bernadett szóvivő azt mondta, Európa ma valóban nem tud egy egységes, jó megoldást kínálni a probléma kezelésére. Mind Orbán Viktornak az Európai Néppárt felé, mind az MSZP elnökének az Európai Szocialisták felé az a feladata, hogy ezt a közös európai megoldást szorgalmazza - közölte.
    A szóvivő szerint az unió belső határain felhúzott kerítést nem jelenthet megoldást, mert az szétzilálja az EU-t, de az unió külső határain felhúzott kerítés lehet egy eszköz.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó