Auguszta napja van. | 2024.03.29

Enyhe emelkedést vár a szakértő a tőzsdén

2015-11-03 07:47:20

 

Enyhe emelkedéssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a KBC Equitas vezető üzletkötője szerint.

    Nyári Zsolt az MTI-nek elmondta: a kedvező nemzetközi hangulat átterjedhet a magyar piacra is, így az emelkedés a nap végére fél százalékos lehet. A vezető részvények közül kiemelte az OTP-t, várakozása szerint az aukciót követően korrigálhat az árfolyam, akár egy százalékot is emelkedve. A Richter esetében alacsony forgalmat vár, érdemi árfolyamreakció nélkül, a Magyar Telekom pedig tovább lépegethet fölfelé megközelítve a 400 forintot - közölte. A Mol a leggyengébb láncszem, túl sok pozitív hír nincs a részvény esetében, így alulteljesítő lehet - jegyezte meg.
    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 23,01 pontos, 0,11 százalékos emelkedéssel, 21 580,45 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,9 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 60 forinttal, 0,47 százalékkal, 12 715 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 25 forinttal, 0,46 százalékkal, 5500 forintra erősödtek, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,26 százalékkal, 393 forintra nőtt, forgalma 250,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 9 forinttal, 0,19 százalékkal, 4725 forintra emelkedett, forgalmuk 2,2 milliárd forintot ért el.