Gedeon napja van. | 2024.03.28

Vizsgálatot rendelt el a román környezetvédelmi miniszter a Schweighofer üzeménél

2015-10-29 12:02:47

 

A román környezetvédelmi miniszter vizsgálatot rendelt el az osztrák Schweighofer vállalat székelyföldi, rétyi üzeménél, amelyet a tárcavezető szerint úgy építettek meg, hogy nem rendelkezett építési engedéllyel.

 

    Gratiela Gavrilescu miniszter erről az Europa FM román kereskedelmi rádiónak nyilatkozott, amit csütörtökön idézett a romániai média. Bejelentette, hogy az országos környezetvédelmi őrség és a minisztérium ellenőrző testülete vizsgálatot kezdenek a héten az üzemnél.
    A Holzindustrie Schweighofer kedden közölte, hogy a rétyi gyára elkezdte működését. Az üzem 150 millió eurós beruházás nyomán jött létre, 650 munkahelyet generál, és a régióban közvetett módon további 2 ezer állás teremtődik a vállalat állítása szerint.
    Gavrilescu elmondta, a minisztérium ellenőrző testülete az osztrák vállalat másik két romániai üzeménél, az erdélyi Szászsebesen és a moldvai Radautiban működő gyáraknál is ellenőrzést hajtott végre. Az ellenőrzés során megállapították, hogy a feldolgozott fát törvénytelenül vágták ki, és időközben csődbement fantomcégektől vásárolták. A tárcavezető szerint ezáltal magas az adócsalás mértéke is, hiszen a kivágott fa exportra került.
    A miniszter közölte, valamennyi illetékes szervet értesítették az ellenőrzés eredményéről, mert gyanús, hogy a fát nem törvényesen vásárolta az osztrák vállalat. A másfél hónapos ellenőrzés során mintegy 50 céget és 11 állami és magánerdészetet ellenőriztek.
    A környezetvédelemmel kapcsolatos bűncselekmények feltárására hivatott brit EIA civil szervezet múlt heti jelentése szerint az elmúlt évtizedben a Romániában kitermelt famennyiség mintegy fele törvénytelen fakivágásokból származik, és ennek jelentős részét az osztrák vállalat vásárolta meg.
    A Schweighofer 2013. márciusában jelentette be, hogy Rétyen fafeldolgozó üzemet épít. A beruházás aggodalmat váltott ki a székelyföldi fafeldolgozó cégek körében, amelyek munkahelyek megszűnésétől tartottak, de a nagyméretű erdőpusztítás veszélyére is felhívták a figyelmet politikai és civil szervezetek.