Gedeon napja van. | 2024.03.28

Mint a nyulakra úgy lövöldöztek a tüntetőkre - Gyurcsány röhögött a tárgyalóteremben

2015-10-28 04:59:42

Csütörtökön elsőfokú ítélet várható a 2006-os őszi eseményekkel kapcsolatban megvádolt rendőri vezetők perében a Fővárosi Törvényszéken.
Az ügyészség a 2006. szeptember 18-án este a tévészékháznál, szeptember 19-21-én és október 23-án Budapest utcáin történtek miatt katonai bűncselekmények, elöljárói intézkedés, illetve utólagos felelősségre vonás elmulasztásával vádolt meg három rendőr tábornokot - Bene László akkori országos főkapitányt, Gergényi Péter akkori budapesti főkapitányt és Dobozi Józsefet, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) akkori vezetőjét -, továbbá tucatnyi másik rendőrtisztet.

Gyurcsányék röhögnek a 2006-os rendőri brutalitást tárgyalásán (fotó Gaudi-Nagy Tamás)

A vád szerint Gyurcsány Ferenc akkori szocialista miniszterelnök őszödi beszédének nyilvánosságra kerülése miatt kezdődött tiltakozás a Parlamentnél, majd a tüntetők egy csoportja a Szabadság téri tévészékháznál követelte sikertelenül, hogy olvassák be petíciójukat. Ezután a néhány száz fős tömegből elkezdtek köveket dobálni, autókat felborítani, gyújtogatni, rátámadtak a székházat védő rendőrökre, majd betörtek az épületbe, ahol dúltak, fosztogattak.

A megvadult "rendőrök" Révész Máriusz országgyűlési képviselőt is agyba-főbe verték. A nagyon bátor "rendőrök" a mai napig nem merték vállalni a felelősséget. (fotó csepelinfo)

   A vád kitért arra, hogy a rendőröknek hiányos volt a védőfelszerelésük, a tévészékházhoz kinevezett helyszínparancsnok pedig nem tudta koordinálni a rábízott rendőröket és megvédeni az épületet. Az akkori budapesti főkapitány felelősége az ügyészség szerint abban áll, hogy mindezt észlelve sem tett érdemi lépéseket a helyzet megoldására.
    A székházostromnál mintegy 200 rendőr megsérült, a televízió és a rendőrség eszközeiben összesen százmilliós nagyságrendű kár keletkezett. Az összecsapások a következő napokban is folytatódtak a főváros közterületein, majd október 23-án az akkor ellenzékben lévő Fidesz Astoriánál tartott nagygyűlését követő órákban ismét súlyos atrocitások történtek a rendőrség és a tiltakozók között.


Mint a nyulakra, úgy lövöldöztek az ünneplőkre ezek a "bátor rendőrök" is. Természetesen maszkban és azonosító nélkül.(fotó csepelinfo)

Az ezt követő eseményekkel kapcsolatban az ügyészség azt rója fel: a csapaterős rendőri intézkedések során az alegységparancsnokok nem tettek azért, hogy megelőzzék, félbeszakítsák, illetve utólag kivizsgálják az alárendeltjeik által elkövetett túlkapásokat. Mi több, az ilyen esetekben a rendőrtanúk igyekeztek homályossá, bizonytalanná tenni a tényállást.
    A vádlottak az eljárás során zömmel tagadták bűnösségüket.
    A büntetőper két éve kezdődött, több mint száz tárgyalást tartottak, meghallgattak több mint kétszáz tanút, valamint számos szakértőt. Az eseményeket vizsgálta több parlamenti és szakértői bizottság, tanúként hallgattak ki több politikust.


A "szakszerű rendőri intézkedés". Rugdosni, agyba-főbe verni. Mint a kommunista diktatúrában. Hol marad a felelősségre vonás?  (fotó PestiSrácok)

 Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a tárgyalóteremben azt hangoztatta: a vádlottak a terhükre rótt cselekményeket nem követték el, az esetleges szakmai hibák pedig nem feltétlenül vonnak maguk után büntetőjogi szankciót.
    Arra reagálva, hogy az eljárásban volt, aki arról beszélt, a székházostromot egy akkori kormánytag szervezte, Gyurcsány Ferenc azt mondta: ő viszont olyan információkról hallott, amelyek szerint két, ma vezető funkcióban lévő kormánypárti - akkoriban ellenzéki - politikus aktívan részt vett az események szervezésében, előkészítésében.
    Balsai István volt fideszes országgyűlési képviselő, aki a 2010-es kormányváltás után miniszterelnöki megbízottként vizsgálta a történteket, úgy vélekedett: aránytalan volt a rendőri fellépése a Fidesz rendezvényéről távozókkal szemben, terrorcselekmények történtek a belvárosban, és megalapozottan feltehető, hogy a rendőrség tudatosan tűrte a túlkapásokat, legfelsőbb politikai utasításra cselekedett.
    A perben ugyancsak tanúként meghallgatott Papp Károly rendőr tábornok - jelenleg országos rendőrfőkapitány, a vádbeli események idején megyei főkapitány - 2007-es jelentése szerint a csapaterős tevékenység alapvetően törvényes, de több ponton szakszerűtlen volt, például a könnygáz, gumilövedék használata eltúlzott, szükségtelen volt.
    A Gönczöl Katalin volt ombudsman vezetésével vizsgálódó bizottság 2007-ben közzétett jelentése szerint a 2006-os őszi eseményekért eltérő mértékben ugyan, de felelős az egész politikai osztály, továbbá a közszolgálati média, a társadalomtudományokkal foglalkozó értelmiség, de hibázott a rendőrség, a miniszterelnök és a köztársasági elnök is.
    A tárgyalásokon ismertették a rendőrök székházostrom idején egymással váltott rádióüzeneteit. Amikor például tüzet gyújtottak a támadók az épületnél, azt jelentették a rendőrök: "Siessetek, mert itt fogunk megfulladni!"
    A rendőrök hol kérték, hol követelték feletteseiktől a segítséget: "Türelem, az van, de ezek egyre közelebb jönnek! (...) Annyi rendőr sérült van, hogy ki se tudjuk őket vinni. (...) Amerre nézek, rendőr, csak az a baj, hogy szervezetlenek és kimerültek. (...) Hol a (...) vagytok, már elnézést!" Az elöljárók azonban sokáig csak nyugtázták az adásokat és időnként felszólították beosztottaikat, hogy tartsanak ki. Csak órák múlva hangzott el az utasítás: "Nyomjátok, gyerekek, lőfegyver kivételével minden engedélyezve van"!
    A perbeszédek során az ügyész jobbára felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott a vádlottakra, köztük a három tábornokra, a védők ugyanakkor felmentést kértek.
    A volt országos főkapitány ügyvédje például szóvá tette, hogy védencével szemben korábban már folyt nyomozás, amelyet azonban 2007-ben az ügyészség megszüntetett. Ám a kormányváltás után a 2006-os őszi eseményeket vizsgáló parlamenti albizottság jelentése alapján indult újabb eljárásban már megvádolták a tábornokot.
    A vádlottak az utolsó szó jogán ártatlanságukat hangoztatták.
    Egy másik, évekkel ezelőtt lezárult büntetőeljárásban 40 embert vádoltak meg erőszakos bűncselekményekkel  a székház elleni támadás miatt. Többségük felfüggesztett szabadságvesztést kapott, volt néhány felmentő ítélet, illetve pénzbüntetést, letöltendő szabadságvesztést abban az ügyben a visszaesők kaptak.

(címlapfotó: csepelinfo)