Gedeon napja van. | 2024.03.28

Pártok-Fidesz Fidesz: Gyurcsány Ferenc a bevándorlók Magyarországát akarja

2015-10-22 19:40:26

 

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a bevándorlók Magyarországát akarja.

    A nagyobbik kormánypárt frakciója az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében a DK elnökének a párt alapításának negyedik évfordulóján elmondott szavaira reagált.
    Gyurcsány Ferenc a Sokak Magyarországa című röpiratot ismertetve azt mondta: újra kell teremteni a jövő Magyarországának vízióját hordozó, kormányzóképes, demokratikus, polgári magyar baloldalt.
    A Fidesz közleményében hangsúlyozta: "a magyarok nem kérnek többet a Gyurcsány-korszakból", pláne nem egy olyan Magyarországból, ahová - ha Gyurcsány Ferencen és a baloldalon múlik -, minden bevándorlót beengednének.
    "Gyurcsány Ferenc, ahogy kormányzása alatt is tette, most is a magyar emberek érdekei ellen dolgozik. Brüsszel fizetett bábjaként a kapuk kinyitását, a bevándorlók befogadását, elosztását, Magyarország nemzeti érdekeinek feladását követeli" - olvasható a közleményben.
    A Fidesz megítélése szerint a DK elnöke "a hatalom és a bevándorlók szavazatainak reményében" képes veszélyeztetni a magyar emberek biztonságát, megélhetését, munkahelyeit.