Auguszta napja van. | 2024.03.29

Fidesz: a szocialisták ismét megpróbálják félrevezetni a csaló brókerek áldozatait

2015-10-21 15:07:37

 

A szocialisták most is csak kihasználják és megpróbálják félrevezetni a brókercsalások áldozatait - közölte a Fidesz frakciója arra reagálva, hogy az MSZP szerint nem kártalanították a Quaestor-károsultakat.

 

    A szocialista Szakács László szavai szerint "pofátlanul hazudik" a kormányzati propaganda, ugyanis nem kártalanították az érintettek 98 százalékát.
    A Fidesz válaszul azt írta: a Quaestor-károsultak döntő részét már kártalanították vagy az több lépcsőben megtörténik. Ahogy azt a szocialisták is bizonyára pontosan tudják, a 6 millió forint fölötti befektetők kártalanítását egyedül a bankok akasztották meg azzal, hogy beadvánnyal fordultak az Alkotmánybírósághoz (Ab) - fejtette ki a kormánypárt, hozzátéve, hogy az Ab kedden vette napirendre az ügyet, de még nem hozott döntést.
    Értékelésük szerint a kormánypártnak és a kormánynak köszönhetően a kártalanításhoz minden törvényi háttér adott, éppen a baloldal és a Jobbik próbálta megakadályozni e törvények elfogadását.
    A Fidesz kifejtette, hogy a Befektető-védelmi Alap (Beva) már több mint 86 milliárd forint kártalanítást fizetett ki az igényt benyújtók 98 százalékának. Ezzel szembeállították, hogy az MSZP kormányzása idején soha senkit nem kártalanítottak. Példaként hozták a Baumag és Hajdú-Bét károsultjait.
    A Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja a fennmaradó kártalanítást is teljesíteni fogja, ha az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a törvény nem sérti az alaptörvényt - olvasható a közleményben, amely arra is kitért, hogy szintén az Ab döntésétől függ a nem fiktív kötvények utáni kártalanítás.
    A Fidesz bízik abban, hogy a "szocialista brókerbotrányok áldozatai" mielőbb hozzájutnak a kártalanításhoz, a csaló brókerek pedig a börtönbe kerülnek - fogalmazott a képviselőcsoport.