Emma napja van. | 2024.04.19

Szijjártó: a schengeni rendszer megdőlésének kiszámíthatatlan gazdasági hatásai lennének

2015-10-19 14:10:01

 A schengeni rendszer megdőlhet, megszűnhet, ha az Európai Unió nem tudja megvédeni a külső határait, és ennek kiszámíthatatlan gazdasági hatásai lennének - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azon a hétfői budapesti rendezvényen, amelyen a Magyar Európai Üzleti Tanács (angol rövidítéssel HEBC) legújabb, 2015. évi országjelentését mutatták be Erősebb Magyarországért egy erősebb Európában címmel.

    A jelentés szerzői az HEBC tagjai, az ABB, az AkzoNobel, a British Telecom, az Ericsson, a GDF Suez, a Magyar Telekom, a Henkel, a Nestlé, az OMV, a Philips, az SAP, a Shell és a Volvo Group Trucks magyarországi legfelső vezetői voltak.
    Öldöklő harc folyik a világban az új befektetésekért, ebben a folyamatban azonban legalább olyan fontos a régi befektetők megtartása, mint az új beruházók bevonzása - jelentette ki Szijjártó Péter az Audival kötött friss megállapodásra is utalva.
    A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: az oktatás, a megfelelő, szakképzett munkaerő biztosítása, bővítése igen fontos a befektetőkért való küzdelemben.
    Szijjártó Péter ígéretet tett arra, hogy rövid időn belül leül majd egy tematikus megbeszélésre az HEBC tagvállalatainak vezetőivel, amelyen a munkaerő szakképzésével, az új szakképzési rendszer kérdéskörével foglalkoznak majd.
    A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: az EU számára minden idők legsúlyosabb kihívását jelenti a bevándorlási hullám, ez gyakorlatilag egy modernkori népvándorlás, amelynek kimeríthetetlen tartalékai vannak.
    Rámutatott: erről őszintén kell beszélni, mert rendkívül súlyosak a bevándorlás gazdasági dimenziói. Európa határainak környékén él mintegy 30-35 millió ember, akik olyan élethelyzetben vannak, hogy megindulnak Európa felé. Ha Európa nem tudja visszaszerezni azt a képességét, hogy a külső határait megvédje, legalább is kontroll alatt tartsa, akkor előbb-utóbb felmerül a kérdés, fenntartható-e a schengeni zóna - mondta.
    A schengeni zóna azon alapul, hogy a minden ország megvédi a külső határokat, és a megvédett külső határokon belül szabad a mozgás - emelte ki Szijjártó Péter.
    Szijjártó Péter, a migránsválság gazdasági összefüggéseiről beszélve, "primér gazdasági kérdésnek" nevezte a gazdaság fenntarthatóságának kérdését Európa szempontjából, mellétéve az energiabiztonságot.
    A külgazdasági és külügyminiszter elmondta: az Európai Unió a világ lakosságának 7-8 százalékát mondhatja magáénak, a világ gazdasági teljesítményének 15-16 százalékát állítja elő, és a világ szociális, jóléti kiadásainak 50 százalékát osztja ki, ami hosszútávon nehezen fenntartható rendszer. Kifejtette, régen a versenyképesség biztosításához az adórendszer érv volt, korábban az infrastruktúra minősége is érv volt, de a befektetők most már ezeket is szükséges adottságként kezelik.
    Kiemelte: az energiabiztonság Közép-Európa számára égetően fontos kérdés. A helyzet az, hogy "mindenfajta geopolitikai játszmáknak köszönhetően" Közép-Európa energiabiztonsága még válaszra vár - mondta, hozzátéve, hogy egész Európa érdeke, hogy a térség energiabiztonságának kérdésköre rendeződjön.
    "Ezért vagyunk megdöbbenve, hogy a Déli Áramlatot európai barátaink ellehetetlenítették", ugyanakkor a szentpétervári gazdasági fórumon a Gazprom, az Eon, az OMV és a Shell megállapodást írnak alá arról, hogy létrehozzák az Északi Áramlat 2-őt - mondta a miniszter.
    Szijjártó Péter kiemelte: ezért is elementárisan fontos, hogy minden ellenállás ellenére a paksi beruházást végre tudjuk hajtani, mert a paksi atomerőmű kapacitásának bővítése, hosszú távú fenntartása jelenti Magyarország energiabiztonságát.
    A miniszter a befektetésekkel kapcsolatban kiemelte: nem szabad, hogy az új beruházásokért folytatott verseny elfedje a már Magyarországon lévő befektetőkkel való együttműködés fontosságát. Rámutatott: jó hír, hogy hétfőn az Audival írt alá egy újabb megállapodást 380 új munkahely megteremtéséről a kormány.
    Utalt arra: a kormány legalább annyira becsüli a már itt működő külföldi befektető beruházásait, mint az újonnan érkezőkét.
    Ezért is nagyon fontos a stratégiai megállapodások rendszere, mert azzal a már a bennlévőket próbáljuk jobban magunkhoz kötni - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy a közeljövőben két újabb stratégiai megállapodást köt a kormány.
    Az HEBC idei jelentésében kiemelik: a szervezet fontos feladatnak tartja, hogy Magyarország időben felkészüljön a várható ipari és technológiai változásokra, ezek között olyan stratégiai célokat kell szem előtt tartani, követni, mint az oktatási rendszerek fejlesztése és a nemzetközi innovációs potenciál kihasználása.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó