Kálmán napja van. | 2026.10.13

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki életveszélyesen megsebesítette élettársa volt párját

2026-10-13 13:31:00

Vádat emeltek életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt egy férfival szemben, aki élettársa volt párját bántalmazta - közölte a Pest Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a férfi egy Monorhoz közeli településen élt az élettársával, amikor 2024 májusában a nő volt élettársa elment meglátogatni a nővel közös gyermeküket.

A vádlott nem engedte be a férfit. Az emiatt kialakult vita hevében a sértett arcon ütötte a vádlottat, majd elhajtott.

A vádlott is kocsiba ült, és a férfi után ment. Autójával megállásra kényszerítette a sértettet, akit egy eddig ismeretlen társával együtt fakarókkal bántalmazott.

A vádlott egy hegyes eszközzel kétszer vesetájékon szúrta a földön fekvő sértettet. A bántalmazást követően a magatehetetlen férfit magára hagyták - írta a vádhatóság.

A sértett több súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett.

A főügyészség az elkövetővel szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozza. A vádlott bűnösségéről a Budapest Környéki Törvényszék dönt - közölték.



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:44
- NAV: több mint százezer hamis ruhát foglaltak le egy török férfitől, milliárdos kárt okozott
16:38
- Helybenhagyta a Kecskeméti Törvényszék a Hankó Balázs és Varga-Bajusz Veronika letartóztatását
15:45
- Megválasztotta az NVVH három elnökhelyettesét az Országgyűlés
13:31
- Vádat emeltek egy férfi ellen, aki életveszélyesen megsebesítette élettársa volt párját
12:34
- Tarr Zoltán: fontos cél az átfogó egyeztetés az egyházakkal
11:33
- Súlyos látáskárosodást okozhat a Temu online piactéren vásárolt játék markoló
10:25
- Fitch: Magyarországon fokozatos költségvetési konszolidáció és gyorsuló GDP-növekedés várható a választások előtti költekezés után
09:22
- A Független Benzinkutak Szövetsége kezdeményezi a nagy olajipari társaságok rendkívüli nyereségének célzott megadóztatását
08:23
- Kiterjesztik a gyógykezelés finanszírozását egyes emlődaganatos nők számára
Tegnap
- Roska Botond: néhány éven belül szélesebb körben is elérhetővé válhat az optogenetikai terápia
MTI hírfelhasználó